Jogszerűtlen volt a katalán népszavazás - állítja az Európai Bizottság

Brüsszel |

<div>Az Európai Unió is elítélte a spanyol rendőrség erőszakos beavatkozását.</div>

A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Ha a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Juncker hangsúlyozta, hogy a Katalónia elszakadásáról szóló, vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, amelyet Madridnak az ország alkotmányos rendjével összhangban kell kezelnie. Hozzátette, hogy az uniós bizottság a jogi helyzetnek megfelelően alakítja ki álláspontját. Az ügy tisztán jogi vonatkozásain túl a bizottság úgy véli, hogy az egységre és a stabilitásra kell törekedni, nem pedig a megosztottságra és a széttöredezettségre – hangsúlyozta. Juncker felszólította az érintett feleket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szembenállás helyett párbeszéd kezdődhessen közöttük. Az erőszak soha nem lehet a politika eszköze – tette hozzá. A bizottság elnöke reményét fejezte ki, hogy Spanyolország az alkotmány és a benne foglalt alapvető állampolgári jogok teljes tiszteletben tartása mellett Mariano Rajoy miniszterelnök vezetésével kezelni fogja a kialakult összetett és nehéz folyamatot. Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője sajtótájékoztatóján aláhúzta, az uniós bizottság a jogi keretek betartásáért felelős intézmény. Az Európai Uniót és tagállamait több évtizedes alkotmányosság értékei tartják össze, ugyanakkor bizonyos kezdeményezések megpróbálják gyengíteni a képviselt értékeket és ilyen esetben az Európai Bizottság állást foglalhat azok védelme érdekében.  A spanyol kormány alkotmányellenesnek nyilvánította a szavazást, és a rendőrség több helyen fellépett a betiltott referendum megtartása ellen. A katalán kormány adatai szerint 844 ember sérült meg az összecsapásokban, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?