<p>Osztrák hadmérnökök vizsgálják az ajkai zagytározó megsérült 10-es kazettáját, hogy miként lehetne megállítani a repedezett északi gátfal további süllyedését, és miként lehetne lezárni a kiszakadt tározót.</p>
Iszapömlés: osztrák hadmérnökök vizsgálják a sérült tározót
Az erőd építésben jártas osztrák hadmérnök szakértők Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár felkérésére érkeztek a katasztrófa sújtotta térségbe, és Kolontárnál, a gáttetőn vizsgálják a tározó repedéseit, valamint a sérült zagytározó lezárásának lehetőségeit.
Illés Zoltán az MTI-nek korábban elmondta: a tározó elé védőfalat akarnak építeni, illetve betondarabokat dobálnának helikopterről a kiszakadt tározó sarkához, hogy azzal is gátolják a tározóban lévé sűrűbb állagú vörösiszap kiömlését. Arról is szólt, hogy az osztrák hadsereg szakemberi mellett az izraeli haderő hadmérnökeinek segítségét is igénybe venné.
A tározó falán keletkezett 4-5 repedés közül a legnagyobb méretű hasadék jelenleg 58 centiméter széles, és a törésvonal 25 méter hosszú. A megsérült északi oldalfalon emellett 40 centiméteres süllyedést is mértek korábban.
A gáttetőn dolgozó szakemberek elmondása szerint egy erősen esős időszak után kisebb elmozdulást lehet majd mérni, de abban bíznak, hogy a tározóban maradt kétmillió köbméternyi, sűrűbb állagú vörösiszap 500 méternél távolabbra nem kerülne, ha mégis leomlana az északi gátfal.
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája két héttel ezelőtt, október 04-én 12.30-kor következett be, amikor egy magántulajdonban lévő vállalat, a Magyar Alumínium Zrt. területén lévő iszaptároló egy kazettájának gátja átszakadt. A gátszakadás következtében 600-700 ezer köbméter vörösiszap és víz elegye a Torna-patakon keresztül elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit. A kiömlő vörösiszap 800 hektáron árasztotta el a környező területeket. A legnagyobb pusztítást a tározóhoz közel található falvakban, Devecseren és Kolontáron okozta.
A katasztrófában kilenc ember vesztette életét, másfél százan megsérültek az erősen lúgos anyagtól. Több száz ház vált lakhatatlanná.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.