Egy katasztrófa helyszínén

„Állj meg! – meredtem a helységnévtáblára, mint aki szellemet lát. – Devecser, nem látod?” – mutatom a férjemnek. Mert akkor már azt is tudtam, Kolontár lesz a következő falu. Öt éve itt pusztított a vörösiszap.

Átszakadt vörösiszapgát

2010. október 4-én délben átszakadt az ajkai vörösiszap-tároló gátja, több mint egymillió köbméter lúg ömlött a környező településekre, felbecsülhetetlen ökológiai károkat okozva. A helyi patak holt vízzé vált, minden élőlény elpusztult benne.

Emlékszem az egymásnak ellentmondó véleményekre a híradóból. A felelős vállalat vezetője azt nyilatkozta, a vörösiszap nem veszélyes, ártalmatlan anyag. Csak semmi pánik, radiokatív sugárzása messze a megengedett egészségügyi határérték alatt van. Erre a belügyminiszter megüzente neki, hogy akkor rajta, fürödjön meg benne.

Aztán a döbbenet: a katasztrófában tíz ember meghalt, 150 megsérült. A lúgos vízben állva az áldozat nem érez fájdalmat, mert a lúgmarás fokozatosan alakul ki. A sérülés nagyon hasonlít az égési sebekre.

A Marson?

„Megnézzük!” – jelenti ki határozottan életem párja, figyelmen kívül hagyva a táblákat, amelyek a lúgveszélyre figyelmeztetnek ma is az üzem területén. „Tilos a behajtás!” – sziszegem. A talaj vöröses a bauxittól. Ilyen lehet a Mars? Jönnek-mennek a bámészkodókra ügyet sem vető teherautók. A vörösiszapot jelenleg száraz technológiával tárolják, ez viszont állandó porszennyeződéssel jár. Kiszállunk a kocsiból fotózni, épp ahol átszakadt a tározó. Már kezdeném Erin Brockovichnak érezni magamat, amikor felkavarja a szél a port, irritálja szemünket, orrunkat. „Ez mar, menjünk!” – ugrálunk vissza az autóba.

Körbejárjuk a faluban a katasztrófa sújtotta területet. Van egy kis emlékpark, áll benne az egykori bakterház. Ma is látható, hogy másfél méteres magasságban öntötte el a vörösiszap. Belül is meghagyták mementónak a tönkrement berendezést. Mellbe vág az emléktábla szövege: „Az emberi hanyagság és kapzsiság természeti és emberi áldozataiért.”

Olvasom a neten, hogy a környezetvédelmi államtitkár szerint gyanítható, hogy a tározóban a megengedettnél sokkal több iszapot tároltak. Egy összeesküvés-elmélet szerint a tározó falán volt egy repedés, ami szakértői vélemények szerint akár robbantás eredménye is lehet. Még tartanak a bírósági perek.

Egy másik emléktábla az áldozatok nevét őrzi, a patakparton a hídnál külön azé a Pados Zsolté, aki a bajbajutottak mentése közben autójával szakadt be hidastul az iszapba:

„Vándor, ki erre jársz,

itt egy szomorú emléket látsz.

Fiatal embert takar e föld,

lehajtott fejjel idézd fel őt.

Dacolt a veszéllyel szüntelen,

végül mégis ő ment el vesztesen.”

Gondozott gyep, fa, virág borítja az egykori Kossuth utca helyét. Hihetetlen, hogy itt házak álltak. Kiállított fényképek segítségével rekonstruáljuk az eseményeket.

Az új telep

Megnézzük az új telepet is, ahol a lakhatatlanná vált házak tulajdonosainak újakat építettek. Nagyon szép, Makovecz tervezte családi házak. A falu közepében pedig négy méter magas védőgátat emeltek, hogy egy esetleges újabb szakadáskor ne ismétlődhessen meg a katasztrófa.

Amikor aztán megérkezünk célállomásunkra, a házigazda hitetlenkedve hallgatja, hol jártunk. Megtiltja, hogy az udvarában mossuk le autónkról a rárakódott vörös port. Neki ez az anyag ide nem kell, menjünk a benzinkútra.

Mondják, öt év elteltével a patakban van már hal bőven, de eső után a víz még mindig vörösessé válik. „Én egyszerűen nem értem, hogy történhetett meg mindez – nézi kamasz lányunk a tájat. – Ugye visszafelé nem kell ezen az útvonalon jönnünk?”