Hugo Chávezről neveztek el egy repülőteret Haitin

Port-au-Prince |

<p>A néhai venezuelai elnök, Hugo Chávez nevét viseli csütörtöktől egy repülőtér Haitin - közölte a karibi ország miniszterelnökének szóvivője.</p>

 

A Haiti északi partvidékén fekvő Cap-Haitien nemzetközi repülőterét nevezték el a márciusban rákban elhunyt venezuelai elnökről.    A légikikötő 5,3 kilométeres kifutópályáját venezuelai kölcsönből aszfaltozták újra tavaly októberben. A felújítással még éppen időben végeztek, a város jórészt amerikai kormányzati segítséggel kialakított ipari parkjának átadása előtt.    Az Egyesült Államok és Venezuela Haiti két legjelentősebb támogatója. A dél-amerikai ország 222 millió dollárral segítette Haitit a 2010-es pusztító földrengés után.    Haiti több millió dollár támogatást kapott a PetroCaribe venezuelai olajtársaságtól is egy 2005-ös megállapodás alapján; a pénzt üzemanyag beszerzésére, erőművek felújítására és a legszegényebbeket segítő szociális programokra fordították.    Haiti elnöke és miniszterelnöke is részt vett Venezuelában Hugo Chávez temetésén. A zenészből lett elnök, Michel Martelly csütörtökön ismét Caracasba utazott, hogy jelen legyen az új államfő, Nicolás Maduro beiktatásán. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?