Hölgy a demokrata csoport élén

Washington. Nancy Pelosi kaliforniai képviselőt választották a Demokrata Párt képviselőcsoportjának új vezetőjévé. Pelosi az első nő, aki a kongresszusban ilyen magas tisztséget tölt majd be.

Washington. Nancy Pelosi kaliforniai képviselőt választották a Demokrata Párt képviselőcsoportjának új vezetőjévé. Pelosi az első nő, aki a kongresszusban ilyen magas tisztséget tölt majd be. Pelosi januárban – ekkor ül össze a november 5-i választásokon megújított kongresszus – veszi át a képviselőház demokrata párti kisebbségi csoportjának a vezetését Richard Gephardt Missouri állambeli képviselőtől. Noha ellenfelei azzal érveltek, hogy túl liberálisak nézetei, Pelosi végül mégis megkapta a szavazatok elsöprő többségét, a 177 szavazattal messze megelőzve Harold Ford tennessee-i képviselőt, akire csak 29-en voksoltak. Pelosi asszony – Gephardttal ellentétben – az elnököt az Irak elleni katonai fellépésre felhatalmazó kongresszusi határozat ellen szavazott. Véleménye szerint a pártnak határozottan meg kell mutatnia, miben különbözik politikája a republikánusokétól. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?