Moszkva. Az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) nem kívánja kommentálni azokat a nyugati lapokban vasárnap megjelent híreket, amelyek szerint Szaddám Huszein iraki elnök titkosszolgálata egyebek mellett más országokra vonatkozó titkos anyagokat adott át az orosz társszerveknek.
Hol az iraki archívum?
Orosz sajtóvélemények szerint az anyagokra három okból van szüksége Moszkvának: egyrészt ezek birtokában hatékonyabban tud fellépni az iraki orosz gazdasági érdekeltségek megtartása mellett, másrészt átveheti az iraki titkosszolgálat világszerte működő ügynökeit, harmadrészt a Kreml számára a decemberi parlamenti és a jövő évi elnökválasztás előtt jól jönnek azok az információk is, hogy mely orosz politikusokat és pártokat pénzelt Szaddám Huszein. Az SZVR mindenesetre határozottan cáfolta az archívumok kicsempészésének hírét.
Alekszandr Jakovenko orosz külügyi szóvivő azt közölte, hogy orosz nem sürgetik a moszkvai iraki nagykövetség állományának lecserélését, erről a kérdésről a majdani új bagdadi vezetésnek kell döntenie. A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy Moszkva és Bagdad között az 1940-es évek óta folyamatos a diplomáciai kapcsolat, függetlenül attól, hogy ki volt hatalmon Irakban. Bagdadban továbbra is működik az orosz nagykövetség, igaz, csökkentett: 12 fős létszámmal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.