Hitehagyás miatt fejezett le egy iszmáilitát az IÁ

Bejrút |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet keddi bejelentése szerint &quot;hitehagyás&quot; miatt lefejezte a síita iszlám iszmáilita ágának egyik követőjét Szíriában.</p>

Az illetővel az IÁ "vallási rendőrsége" végzett egy nyilvános kivégzésen az ország középső részén fekvő Homsz tartományban hétfőn - derült ki a szervezet közleményéből. A lefejezésről fényképeket is közzétettek, amelyek tanúsága szerint az IÁ azt ígérte, hasonló sors "vár minden hitehagyottra".

Az IÁ hitehagyottnak tekint mindenkit, aki nem a szunnita iszlám híve. Emellett azokról a szunnitákról is hasonlóképpen vélekedik, akik nem követik az IÁ szélsőséges vallásértelmezését és nem tartják be az IÁ által kiszabott előírásokat a szervezet által ellenőrzött területeken. 

Az IÁ korábban több másik vallási csoport számos tagját ölte meg hitehagyottságra vagy istenkáromlásra hivatkozva, és sok síita és keresztény szenthelyet lerombolt Szíriában és Irakban. Szíriában nagyjából 200 ezren követik az iszlám vallás iszmáilita ágát, javarészt az ország középső részén. Az iszmáiliták a 12 imám - azaz Mohamed próféta leszármazottjai - közül csak az első hat személyét illetően értenek egyet a síitákkal, a hetediktől kezdve már nem. Magyarországon a középkorban izmaelitáknak vagy böszörményeknek nevezték a muzulmán betelepedetteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?