Hazaárulással vádolnak több ukrán katonát, akik egy jóvá nem hagyott küldetésre indultak, s eközben olyan információkat fedtek fel, amelyek alapján Oroszország csapást tudott mérni egy légitámaszpontra – közölte csütörtökön az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
Hazaárulással vádolnak hadititkokat oroszoknak feltáró ukrán katonákat
Az SZBU szerint az érintett csoport „anélkül, hogy egyeztetett volna az illetékes állami hatóságokkal”, megpróbált tavaly júliusban elfoglalni egy orosz repülőgépet, amelynek pilótája azt állította, hogy át akar állni az ukránokhoz. A művelet során azonban részleteket fedtek fel az ukrán légierő személyzetének és gépeinek elhelyezkedéséről, ami lehetővé tette, hogy Oroszország sikeres csapást mérjen az ukrajnai Kirovohrad megyében lévő Kanatove „titkos” katonai repülőtere ellen.
Tavaly az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arról számolt be, hogy az ukrán katonai hírszerzés kétmillió dolláros jutalmat, valamint európai uniós – román, illetve szlovák – állampolgárságot ígérve kísérelt meg orosz harci pilótákat arra rávenni, hogy repülőgépükkel együtt dezertáljanak. Az FSZB azt állította, hogy a dezertálásra biztatott orosz pilótákhoz az ukrán katonai hírszerzés térképet juttatott el, amelyen feltüntette, hogy hol vannak az elkerülendő ukrán légvédelmi eszközök. A megkeresett orosz katonák, akik azonnal kapcsolatba léptek az orosz elhárítással, megkapták az ukrán féllel folytatott kommunikáció frekvenciáját is. A beszervezési kísérletről szóló orosz sajtójelentések szerint precíziós tengeri és légi indítású fegyverekkel ezen adatok alapján semmisítették meg a Kanatove légitámaszpontot.
Az SZBU közlése szerint a Kanatovére mért csapás következtében egy ukrán parancsnok meghalt, tizenhét katona megsebesült, két harci repülőgép, illetve a felszállópálya, repülőtéri épületek és más felszerelések súlyos károkat szenvedtek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.