Havel kinevezte az új kormányt

Prága. Václav Havel tegnap délután a kinevezte az új cseh kormány tagjait. Előzőleg – már pénteken – kormányfővé nevezte ki Vladimír Špidlát, a júniusi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) elnökét. Az új szociáldemokrata-kereszténydemokrata-liberális koalíciós kormánynak 17 tagja van.

Prága. Václav Havel tegnap délután a kinevezte az új cseh kormány tagjait. Előzőleg – már pénteken – kormányfővé nevezte ki Vladimír Špidlát, a júniusi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) elnökét. Az új szociáldemokrata-kereszténydemokrata-liberális koalíciós kormánynak 17 tagja van. Ebből 11 a ČSSD, míg három-három a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL), illetve a Szabadság Unió-Demokratikus Unió (US-DEU) tagja. Az új kabinetből hatan az előző kormányban is miniszterek voltak. Négyen megtartották tárcájukat (védelem, belügy, kultúra, igazságügy) míg ketten váltottak. Špidla kormányfőhelyettesből és munkaügyi miniszterből kormányfő lett, míg Jiří Rusnok a pénzügyminiszteri tárcát az ipari és kereskedelmi tárcával cserélte fel. A védelmi minisztériumot továbbra is Jaroslav Tvrdík, míg a belügyet Stanislav Gross vezeti. Gross ezúttal kormányfőhelyettes is lett. Az új külügyminiszter és kormányfőhelyettes Cyril Svoboda, a KDU-ČSL elnöke. Az új kabinet életkorát tekintve a legfiatalabb a rendszerváltás utáni cseh kormányok közül. Bohuslav Sobotka (ČSSD) pénzügyminiszter és Pavel Nemec (US-DEU) regionális fejlesztési miniszter például csak 30 évesek. Két nő is van az új kabinetben: Petra Buzková oktatásügyi, valamint Marie Součková egészségügyi miniszter. Špidla a kormány idei feladatai közül négyet minősített rendkívül fontosnak. Az első, hogy a kormány „mielőbb megtalálja munkatempóját, ami bizonyos időt vesz igénybe“. A második: minden szempontból kielégítően meg kell szervezni a november végi prágában NATO-csúcsot. A harmadik: a lehető legjobban felkészíteni Csehországot az EU-csatlakozásra. A negyedik feladat pedig a gazdasági növekedés biztosítása, s ezzel függ össze – mint Špidla hangsúlyozta – „az a közvetlen feladat, hogy utat találjunk a korona árfolyamának gyengítéséhez”.

Titkos beavatkozás

Prága. A cseh jegybank a múlt hét végén titokban megpróbált beavatkozni a cseh korona további erősödése ellen, aminek köszönhetően a korona mintegy 40 fillérrel gyengült – állítja a Hospodářské noviny gazdasági napilap, amit azonban a cseh jegybank nem támasztott alá. A jegybanki beavatkozás lehetősége azonban tegnap is fennállt, a korona így a reggeli 29,33 euró/korona szintről 29,43 korona/euró szintre gyengült.

A cseh fizetőeszköz legutóbb szerdán érte el maximumát, amikor 28,85 koronát adtak egy euróért. (ČTK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?