Hat évet kapott egy volt cseh miniszterhelyettes

Prága |

<p>Hatéves szabadságvesztésre ítélték kedden Prágában Vladimír Siska volt munkaügyi és népjóléti miniszterhelyettest a közbeszerzésekkel való visszaélésekért és zsarolásért. Milan Hojer, a tárca informatikai osztályának volt vezetője, aki szorosan együttműködött Siskával, öt év börtönt kapott.</p>

A prágai városi bíróság szerint Siska és Hojer visszaéltek hivatali beosztásukkal és zsaroltak. Mindkét elítélt azonnal megfellebbezte a testület döntését, így az még nem jogerős. Siska és Hojer 2011-ben és 2012-ben akkor sértette meg a törvényt, amikor egy nyilvános közbeszerzési pályázat során 100 millió korona értékű, jelentősen megdrágított megrendelést ajánlott fel az OK System cégnek annak ellenében, hogy az a versenybíróságon visszavonja a minisztérium elleni beadványát egy másik, az érintettek által szintén manipulált közbeszerzési ügyben.

A miniszterhelyettes ugyanakkor, hogy nyomást gyakoroljon az OK Systemre a korábbi ajánlat elfogadása érdekében, egy másik pályázatból is kizárta a céget. Amikor az OK System képviselői ezzel kapcsolatban panaszt tettek a minisztériumban, Siska újabb üzletet ajánlott fel nekik. A rendőrség azonban akkor már lehallgatta az érintetteket, így az üzletből nem lett semmi. A kirobbant botrány következtében 2012-ben lemondott Jaromír Drábek, Petr Necas kormányának akkori munkaügyi és népjóléti minisztere. Siska és Hojer ellen bűnügyi vizsgálat, majd bírósági per indult, amely a mostani döntéssel zárult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?