Háromoldalú egyeztetés az iráni nukleáris programról

Maszkat |

<p>Magas szintű háromoldalú egyeztetés kezdődött vasárnap az Ománi Szultánság fővárosában, Maszkatban az iráni nukleáris programról, amelynek korlátozásáért cserébe feloldanák az iszlám köztársaság elleni szankciókat.</p>

Az Arab-félszigeten fekvő országban rendezett találkozón John Kerry amerikai és Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter mellett az Európai Unió képviseletében Catherine Ashton vesz részt. A jelenlegi nukleáris tárgyalások célja, hogy november 24-ig tető alá hozzák az iráni atomprogram körüli kételyeket eloszlató végleges megállapodást. Eredetileg július 20-ig kellett volna erről az ideiglenes megegyezést felváltó megállapodásról eredményre jutni, ez azonban meghiúsult. A felek - Teherán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország - ezért november 24-ig meghosszabbították a határidőt. A brit, francia, kínai, német és orosz  partner várhatóan csak a tárgyalások végső, november 18-án az osztrák fővárosban, Bécsben kezdődő fordulóján csatlakozik a felekhez. A nyugati hatalmak és Izrael azzal vádolja Teheránt, hogy békés célú nukleáris tevékenységének leple alatt atomfegyver előállítására törekszik. Ezt az állítást az iráni kormány következetesen elutasítja. A nemzetközi közösség arra igyekszik rávenni Teheránt, adjon objektív garanciákat arra, hogy nem gyárt nukleáris fegyvert, cserébe pedig feloldanák az iráni gazdaságot sújtó büntetőintézkedéseket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?