Harc a politikai korrektség ellen

Bécs. A Zur Zeit című, Ausztriában szélsőjobboldalinak tekintett hetilap fennállásának negyedik évfordulója alkalmából Bécstől mintegy 70 kilométerre, egy hegyi szállodában gyűltek össze a szélsőjobboldali európai pártok vezetői.

Bécs. A Zur Zeit című, Ausztriában szélsőjobboldalinak tekintett hetilap fennállásának negyedik évfordulója alkalmából Bécstől mintegy 70 kilométerre, egy hegyi szállodában gyűltek össze a szélsőjobboldali európai pártok vezetői. A résztvevők között volt Bruno Mégret, a Le Pen pártjából kivált Köztársasági Nemzeti Mozgalom (MNR) elnöke, Filip DeWinter, a belga Vlaams Blok elnöke, Csurka István, a MIÉP elnöke, Heli Susi, az észtországi Haza Szövetség képviselője, valamint a koalíciós jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) részéről Ewald Stadler, aki a pártot az ombudsmani testületben képviseli.

A résztvevők elmondták, sok közös értéket találtak: attól tartanak, hogy az idegenekből túl sok lesz Európában, úgy ítélik meg, hogy fel kell lépni a bűnözés és globalizálódás ellen, s a nemzeti identitás védelmében kell cselekedni. Úgy ítélik meg, hogy harcba kell szállni az úgynevezett politikai korrektség ellen, mert baloldali, materialista, s a hagyományos értékekkel ellentétes megközelítés.

Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke a záró sajtóértekezleten a tanácskozás alapvető témájával elmondta: Magyarországon a sajtó 85-90 százalékban szociál-liberális kézben van, amitől a MIÉP semmi jót nem várhat. Ha a MIÉP azt mondja, rendet akar, nyomban azzal vádolják, hogy rendpárt és diktatúrát akar teremteni. „De akkor is rendet akarunk és rendet is fogunk csinálni” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?