Hajtóvadászat indult a berlini merénylő ellen

Berlin |

<p>A nyomozás eddigi adatai szerint a hétfői berlini merénylet tunéziai származású gyanúsítottja, Anis Amri vezette azt a kamiont, amellyel a tömegbe hajtottak egy karácsonyi vásárban, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene - jelentette be csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.</p>

A kamion vezetőoldali ajtaján és B-oszlopán rögzített ujjlenyomatok, valamint a nyomozás egyéb eddigi megállapításai mind arra utalnak, hogy Anis Amri vezette a járművet - emelte ki Frauke Köhler a legfőbb ügyészség karlsruhei központjában tett sajtónyilatkozatában.

A hatóságok csütörtökön házkutatást tartottak több észak-rajna-vesztfáliai és berlini helyszínen, ahol a gyanúsított korábban megfordulhatott, és egy értesülés alapján Heilbronnban átkutattak egy távolsági buszt. Nem vettek őrizetbe senkit egyik helyszínen sem - tette hozzá.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a nyomozás érdekei miatt nem kommentálhatja a rendőri intézkedésekről megjelent sajtóhíreket, és nem válaszolhat kérdésekre.

Csütörtökön számos razziáról jelentek meg beszámolók, például az észak-rajna-vesztfáliai Dortmunból, ahol a német sajtó szerint két helyen tartottak házkutatást és négy embert előállítottak, és Emmerichből, ahol átkutatták azt a menekültszállást, ahol Anis Amrit elhelyezték, amikor tavaly nyáron menedékkérőként Németországba érkezett. Emmerichben másodszor tartottak razziát a merénylet óta. A Bild című lap értesülése szerint az magyarázhatja az újabb rendőri műveletet, hogy egy emmerichi internetkávézóból szerdán beléptek a gyanúsított e-mail fiókjába és az egyik közösségi portálon létesített profiljába, amelyet aztán töröltek is.

A beszámolók szerint Berlinben csütörtökre virradó éjjel négy helyszínen tartottak házkutatást, nap közben pedig egy muszlim vallási egyesület épületében, amelyet a tartományi alkotmányvédelmi hivatal a szalafista - szélsőséges iszlamista - csoportok egyik központjaként tart számon.

Tudták az elkövetőről, hogy közveszélyes

Anis Amri hátteréről, eddigi életéről is csak a német és a nemzetközi sajtó alapján lehet részletesebb képet alkotni. A hivatalos adatok szerint  tavaly júniusban érkezett az országba, menedékjogi kérelmét az idén júniusban elutasították, de nem tudták hazatoloncolni, mert a tunéziai hatóságok vitatták, hogy az észak-afrikai ország állampolgára. Új útlevele a merénylet után két nappal, szerdán érkezett meg, amikor már körözés alatt álló gyanúsított volt. Hivatalos forrásból azt lehet még tudni a 24 éves férfiről, hogy több személyazonosságot használt, a közveszélyes, szélsőséges iszlamisták között tartották számon és állam elleni súlyos bűncselekmény gyanúja miatt eljárást folytattak ellene.

Nem hivatalosan úgy tudni, hogy 2011-ben Olaszországba menekült hazájából, mert rablás miatt elítélték volna, majd néhány hónap és több súlyos bűncselekmény után négy évre a szicíliai Palermo börtönébe került. Valószínűleg a börtönben radikalizálódott. Szabadulása után, 2015 májusában az olasz hatóságok kiutasították.

Leállították a megfigyelését

Egy hónap múlva már Németországban volt, kapcsolatba került egy észak-rajna-vesztfáliai szalafista hálózattal, pokolgépek készítésének módját tanulmányozta az interneten, közvetlen kapcsolatban állt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel és öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott. Az idén februártól főleg Berlinben tartózkodott, és a hatóságok márciustól megfigyelés alatt tartották, de mindössze annyi derült ki róla, hogy kisstílű drogdílerként tevékenykedik a német főváros egyik legfőbb kábítószer-árusító központjaként számon tartott parkban. Az állam elleni bűncselekmény előkészítésének gyanúját nem sikerült alátámasztani, így megfigyelését szeptemberben leállították.

A gyanúsított - akinek kézre kerítésére 100 ezer eurós nyomravezetői díjat tűztek ki - októberben eltűnt a hatóságok elől, és ugyan a tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító központja (GTAZ) még novemberben is foglalkozott vele az Iszlám Állam terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra utaló jelek miatt, nem tudták megállapítani, hogy hol tartózkodik.

Tizenkét sebesült állapota súlyos

A csütörtökön összesített adatok szerint a merénylet következtében 56 ember sebesült meg. Harmincat időközben hazaengedtek, tizennégy embert könnyebb vagy közepes fokú sérülésekkel ápolnak, további tizenkét sebesült súlyos állapotban van. A halálos áldozatok száma nem változott, a kamionos támadásban 12 ember vesztette életét, köztük a kamion eredeti, lengyel sofőrje, akit a nyomozás eddigi adatai szerint Anis Amri lelőtt. Az elgázolt 11 halálos áldozat közül hatan német állampolgárok, és van köztük egy-egy izraeli és olasz állampolgár. Három halálos áldozat állampolgárságáról három nappal a merénylet után még nem adtak tájékoztatást a hatóságok.

VOLT SIS-ELNÖK: TERRORTÁMADÁS FENYEGETI POZSONYT

Angela Merkel kancellár egy csütörtöki nyilatkozatában kiemelte, régóta tudható, hogy Németország is az iszlamista terror célkeresztjében van, de természetesen egészen más, amikor megtörténik a támadás. Az áldozatoknak, sebesülteknek és hozzátartóiknak "tartozunk azzal, hogy a lehető legjobban végezzük a munkánkat". A hatóságok így is tesznek, együttműködésük nemzetközi szinten is zökkenőmentes, és remélhetőleg hamarosan kézre kerítik a gyanúsítottat - mondta a német kancellár.

TERRORELHÁRÍTÁS SZLOVÁK MÓDRA - A MERÉNYLŐT MEGÁLLÍTÓ VIRÁGCSERÉP

A kiválóan dolgozó biztonsági szervek mellett "a demokrácia és a jogállamiság is a mi oldalunkon van", így Németország kiállja a próbát és megőrzi "a szabad, nyitott életet és a társadalom jó együttélését" - mondta Angela Merkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?