Hajnali csata egy menekülttáborban – tíz halott

Jeruzsálem/Gáza. Kórházi források szerint 10 palesztin vesztette életét tegnapra virradóra a Gázai övezetben fekvő Bureidzs menekülttáborban, ahova helikopterek támogatása mellett vagy negyven izraeli harckocsi hatolt be.

Ami az izraeli tankok után maradt: halottak, sérültek, romba dőlt házakTASR/AP-felvételJeruzsálem/Gáza. Kórházi források szerint 10 palesztin vesztette életét tegnapra virradóra a Gázai övezetben fekvő Bureidzs menekülttáborban, ahova helikopterek támogatása mellett vagy negyven izraeli harckocsi hatolt be. Az akció előzményeként fogható fel, hogy csütörtökön Ariel Saron izraeli miniszterelnök kijelentette, az al-Kaida megjelent a palesztin önkormányzatú Gázai övezetben és Libanonban. Az állítást mind a palesztinok, mind a libanoniak visszautasították. A palesztinok szerint Izrael csak ürügyet keres a Gázai övezet – tegnapihoz hasonló – lerohanására, ahova egyébként is gyakran behatolnak csapatai a palesztin fegyveresekre vadászva. A tegnapi izraeli akcióról szemtanúk a Reutersnek elmondták: három embert egy helikopterről kilőtt rakéta ölt meg, a többiek az izraeli katonák és palesztin fegyveresek között kibontakozott tűzharcban vesztették életüket. Az áldozatok között civilek és a palesztin biztonsági szolgált tagjai találhatók. A 19 palesztin sebesült között nők és gyermekek is vannak. Öt sérültnek – köztük egy család négy tagjának – az állapota súlyos. A család házát egy harckocsilövedék találta el. Szemtanúk beszámoltak arról is, hogy az izraeli katonák felrobbantották a Jasszer Arafat vezette Fatah mozgalom egyik aktivistájának otthonát és átkutatták az Iszlám Dzsihád radikális mozgalom egyik tagjának házát, amelyet egyes források szerint megrongáltak, mások szerint ugyancsak a levegőbe röpítettek. A katonai akció nyomán tucatnyi lakóépületben keletkeztek károk. Az izraeli katonák a reggeli órákban már ki is vonultak a menekülttáborból.

A Palesztin Hatóság élesen elítélte a menekülttáborban elkövetett izraeli mészárlást. Nabil Abu Rudeina, Arafat palesztin elnök tanácsadója „újabb mészárlásról és a fegyvertelen palesztin nép elleni bűncselekményről” beszélt. Sürgős cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget, külön említve az USA, Oroszország, az ENSZ és az EU alkotta kvartettet, hogy vessen véget az Izrael által elkövetett kegyetlenkedéseknek, és biztosítsa a palesztin nép védelmét.

Tegnap a The Washington Post is azt írta, az al-Kaida Izrael elleni öngyilkos merényletekre készül. A lap egy arab internetes honlap közlésére támaszkodik, amely szerint a Palesztin Hatóság területén megalakult az al-Kaida hálózat tagszervezete Iszlám al-Kaida Szervezet néven. A honlap az ellenségeskedés beszüntetését sürgeti a Palesztin Hatóság és az Izrael elleni öngyilkos merényleteket helyeslő és támogató Hamász fundamentalista csoport között. „Amerikai hírszerzési tisztségviselők véleménye szerint a honlap (www.mojahedoon.net) újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az al-Kaidának eltökélt szándéka célba venni Izraelt” – írta a The Washington Post. Amerikai és izraeli tisztségviselők egyaránt úgy vélekednek, hogy az al-Kaida áll az izraeli turisták ellen Kenyában elkövetett öngyilkos merénylet és egy izraeli utasszállító elleni rakétatámadás mögött. Az izraeli televízió szerint a Moszad, az izraeli hírszerző szolgálat külföldre küldte számos ügynökét, hogy szavatolja az izraeli és zsidó érdekeltségek biztonságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?