Haider gondoskodott a bűnbakról

Bécs. Szerda este óta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke újra Jörg Haider, de a párt listavezető jeleöltje az előrehozott választásokon Herbert Haupt jelenlegi szociális ügyi miniszter – így döntött a párt elnöksége.

Bécs. Szerda este óta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke újra Jörg Haider, de a párt listavezető jeleöltje az előrehozott választásokon Herbert Haupt jelenlegi szociális ügyi miniszter – így döntött a párt elnöksége. Az osztrák lapok egybehangzóan úgy vélik, az a tény, hogy Haider a barátját, Hauptot tette meg listavezetővé, jelzi: Haider látja a kudarc eshetőségét, és idejében gondoskodik bűnbakról. A Der Standard szerint az állatorvos Haupt semmiféle karizmával nem bír, miniszteri tisztségében több botrány és kevés siker kötődik a nevéhez, így az egyetlen vonása, amely mostani megbízatását indokolja, a Haider iránti olyan fokú hűség, amely túlmegy a lojalitás fogalmán. Az esetleges bukásért ő lesz a felelős, a siker Haider érdeme lesz. A Die Presse azt írta tegnap, a szereposztás azt jelenti, hogy a politikai skizofrénia az FPÖ-ben rendszerré válik. Haider, aki eddig egy kormányzó párt vezéralakjaként ellenzéki politikát folytatott, most pártelnökként újra kormányra kívánja juttatni pártját, ám maga, kívül maradva, újra ellenzék lesz. A Kurier úgy vélte, Schüssel kancellár nem saját elhatározásából, a tisztesség jegyében, hanem kényszer hatására javasolt előrehozott választásokat az FPÖ minisztereinek lemondása nyomán: a kormány elvesztette ugyanis parlamenti többségét azzal, hogy az FPÖ belső hatalmi harcában a párt 13 képviselője foglalt állást Susanne Riess-Passer pártelnök és alkancellár – s ezzel a kormány vonala – ellen. A Der Standard egy másik írása szerint nagy ára lesz annak, hogy a kormány béna kacsává vált, vagyis nem tud döntéseket hozni és keresztülvinni éppen akkor, amikor az EU bővítésével kapcsolatban az utolsó, döntő tárgyalások folynak, amelyeken sok-sok pénzről, a hatalom és a feladatok elosztásáról lesz szó, s sikereket csak azok az országok remélhetnek, amelyeknek képviselői hazai szilárd helyzetük biztos tudatában engedményeket tudnak kicsikarni a partnerektől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?