Hadjárat a sajtó ellen

Moszkva. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezet és kazah újságírók azzal vádolják Nurszultan Nazarbajev elnököt, hogy minden módon megpróbálja elhallgattatni a vele kapcsolatos sikkasztási gyanú ügyében nyomozó riportereket.

Moszkva. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezet és kazah újságírók azzal vádolják Nurszultan Nazarbajev elnököt, hogy minden módon megpróbálja elhallgattatni a vele kapcsolatos sikkasztási gyanú ügyében nyomozó riportereket. Négy kazah újságíró Moszkvában a nyilvánosság elé tárta, hogy az asztanai vezetés egy hónap alatt különböző indokokkal 22 napilapot és magántelevíziót tiltott be, és az elmúlt hetekben többször is atrocitások értek ellenzéki újságírókat. A betiltott tévék és lapok ugyanazt feszegették: igaz-e, hogy az elnök és közeli munkatársai az ország olajeladásból származó bevételeiből elsikkasztottak mintegy 20 millió dollárt, amelyet azután titkos svájci bankszámlákra utaltak át. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?