Gyurcsány: mérsékelt reformpolitika kell

Budapest |

<p>Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint a továbbiakban nyugodt és mérsékelt reformpolitikát kell folytatni, ebben benne van az adó- és járulékrendszer érdemi megújítása, megváltoztatása. A miniszterelnök ezt az ATV "Friderikusz most" című műsorának utolsó adásában jelentette ki-</p>

Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint a továbbiakban nyugodt és mérsékelt reformpolitikát kell folytatni, ebben benne van az adó- és járulékrendszer érdemi megújítása, megváltoztatása. A miniszterelnök ezt az ATV "Friderikusz most" című műsorának utolsó adásában jelentette ki, amelyet a csatorna csütörtök este sugároz. A kormányfő a műsorban Békesi László, Vértes András és Hamecz István közgazdászokkal beszélgetett az ország helyzetéről. A három közgazdász egyetértett azzal, hogy a versenyképesség javítása érdekében a közterhek - elsősorban a munkára rakódó adó- és járulékterhek - csökkentése elengedhetetlen.
A miniszterelnök szerint a kormány lezárta a ciklus első felét, elvégezte a kiigazítást, a szerkezeti reformokban pedig látszott, meddig mehetett el, most pedig jönnie kell az adó- és járulékreformnak.

A kormányfő az elmúlt időszak sikerei közé sorolta, hogy a biztosítási jogviszony érvényesül az egészségügyi szolgáltatások igénybe vétele során. Az is sikernek könyvelhető el a kormányfő szerint, hogy a gáz- és villamosenergia-támogatásban erőteljesen érvényesítette a kormány a szociális rászorultságot.

Békesi László elmondta: a nyugdíjrendszer a megtett intézkedésekkel együtt nemhogy hosszú-, de középtávon sem fenntartható. Aláhúzta: Magyarországon egyre kevesebb dolgozó befizetése kell, hogy eltartson egyre több nyugdíjast.

Hamecz István úgy fogalmazott: a vizitdíjról tartott népszavazás során az állampolgárok nem a 300 forint fizetését tagadták meg. A közgazdász az elutasítást a középosztály egyfajta lázadásának nevezte, amelynek során kinyilvánították az emberek, hogy a már eddig fizetett jelentős adó- és járulékterheknek nem látják az ellentételezését a szolgáltatások nyújtásában.

Vértes András szerint a 2006-os kiigazítás jó irányba tett lépés volt az egyensúly megteremtése felé, sőt megteremtette annak a lehetőségét, hogy 2008-ban az állami kiadások oldalán valósul meg a csökkentés. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?