Gyurcsány és Orbán kezet fogott

Budapest |

<p>Őszinte, nyílt, világos beszédet, s ahol lehet, párbeszédet kért Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a nemzeti csúcsértekezletet megnyitó beszédében az Akadémia dísztermében.</p>

A csúcson felszólal Gyurcsány Ferenc kormányfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Veres János pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök is.
Az esemény kezdete előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Pálinkás József, az MTA elnöke fogadta a résztvevőket, hozzájuk később csatlakozott Szili Katalin házelnök is, ők mindenkit kézfogással üdvözöltek, néhányukkal a miniszterelnök szót is váltott.
Elsők között érkezett Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke és Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke, valamint Vizi E. Szilveszter, az Akadémia volt elnöke is. A pártok vezetői az utolsók között érkeztek, köztük Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki szintén kezet fogott a miniszterelnökkel.
A fotósok, operatőrök a díszteremben lehetnek, a közeli sajtóteremben pedig az újságírók egy kivetítőn kísérhetik figyelemmel az eseményt. A díszteremben egy nagy asztal áll, amelyet a résztvevő ülnek körül, oldalt pedig széksorok vannak, ahol a delegációkkal érkező további vendégek foglaltak helyet.
A miniszterelnök mellett Hiller István oktatási miniszter és Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető ül, fölöttük egy nemzeti csúcs feliratú, magyar zászlóval díszített transzparenst helyeztek el. A tanácskozásra betegsége miatt nem ment el Szabad György, az Országgyűlés volt elnöke.
A nemzeti csúcson mások mellett részt vesz az öt parlamenti párt elnöke, a frakcióvezetők, volt miniszterelnökök, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke, korábbi elnökei és több tárcavezető.
Meghívást kapott, de fenntartásai miatt nem vesz részt a nemzeti csúcson Sólyom László köztársasági elnök, Mádl Ferenc volt államfő, illetve Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke. Egészségi állapota miatt nem tud ott lenni Göncz Árpád volt államfő és Horn Gyula volt kormányfő.
Az ellenzéki pártok alapvetően értelmetlennek tartják a rendezvényt és inkább a kormánytól várnának határozott cselekvést a pénzügyi válság hatásainak kivédésére. A Fidesz a kormány válságkezelő 12 pontját "gigantikus megszorító csomagnak" tartja, amely ellen a nemzeti csúcson is tiltakozni fog. Emellett az adócsökkentést és a kormány luxuskiadásainak leállítását szorgalmazza majd. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?