Grebeníček maradt a kommunista vezér

České Budejovice/Prága. Továbbra is Miroslav Grebeníček vezeti Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját, amely a cseh politikai színtér harmadik legerősebb parlamenti pártja. Erről a párt kongreszszusa döntött a hét végén.

České Budejovice/Prága. Továbbra is Miroslav Grebeníček vezeti Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját, amely a cseh politikai színtér harmadik legerősebb parlamenti pártja. Erről a párt kongreszszusa döntött a hét végén.

Bár a többi parlamenti párt vezetői szerint Grebeníček újraválasztása azt jelenti, hogy a kommunista pártban semmi sem változik, a kongresszus azt mutatta, azért mégis van elmozdulás a nyitás felé. A párton belüli változó helyzetet elsősorban az jelezte, hogy az elnöki tisztségért ezúttal négyen indultak, s Grebeníčeknek csak a második fordulóban sikerült győznie.

Grebeníček 1993 óta vezeti a cseh kommunistákat, s új mandátuma négy évre szól. A régi-új elnök három ellenfele közül kettő nyitottabbá kívánta tenni a kommunista pártot, amellyel kormányzati szinten egyelőre egyetlen parlamenti párt sem kíván együttműködni. A legradikálisabb változásokat kívánó szárny vezetője – Miroslav Ransdorf eddigi alelnök – már az első fordulóban kiesett, s csak 25 szavazatot kapott a 345 küldöttől a konzervatív szárny vezetőjének tartott Václav Exnerhez hasonlóan. Grebeníček mögött Vojtech Filip, képviselőházi alelnök végzett, aki a mérsékelt nyitás híve. Grebeníček beszédében élesen bírálta a szociáldemokraták vezette kormányt, s ismételten azzal vádolta Vladimír Špidla kormányfő pártját, hogy elárulta a baloldalt, s egyre inkább a kapitalisták érdekeit képviseli.

A kongresszuson a cseh parlamenti pártok nem képviseltették magukat, hivatalos álláspontjuk szerint a mai cseh kommunisták továbbra sem határolták el magukat döntő módon a szocialista rendszertől. Grebeníček a kongresszuson is elutasította ezt a kritikát. Leszögezte: a párt célja a szociálisan igazságos társadalmi rendszer, „ha akarják szocializmus”.

A kommunista párt jelenleg a Polgári Demokratikus Párt mögött az ország második legnépszerűbb pártja. A kongresszuson felszólalók hangsúlyozták, eljött az ideje annak, hogy a kommunista párt ismét kormányerővé váljon Csehországban. Regionális és helyi szinten a kommunistáknak már évek óta komoly pozícióik vannak a végrehajtó hatalomban is. Megfigyelők szerint a párt további erősödése reális. Ugyanakkor a szociáldemokrácián belül is egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint a két nagy baloldali pártnak kormányzati szinten is össze kellene fognia. Vladimír Špidla, valamint a szociáldemokrácia vezetőségének többsége jelenleg a kormányzati együttműködés lehetőségét elutasítja. A parlamentben azonban már számos esetben tény az együttműködés.

A mintegy negyven külföldi küldöttség között Szlovákia Kommunista Pártja valamint a magyar Munkáspárt képviselője is jelen volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?