Gránáttámadás ért egy piacot, többen meghaltak

Több mint 20 civil meghalt vasárnap este, mert gránáttámadás ért egy piacot Omdurmanban, Kartúm közelében, Szudánban, ahol április óta fegyveres konfliktus dúl – közölte egy helyi civil szervezet.

A polgári áldozatokat és az emberi jogok megsértését a konfliktusban dokumentáló Demokráciapárti Ügyvédek Bizottsága sajtóközleménye szerint „a harcoló felek közötti heves tűzharc során gránátok hullottak Omdurman egyik piacára”.

„Több mint 20 civil meghalt, mások pedig megsebesültek” – derült ki a közleményből, amelyet az AFP francia hírügynökség ismertetett.

Egy nappal korábban legalább 15 civil halt meg, amikor „lövedékek csapódtak otthonaikba” Kartúmban – mondta egy orvosi forrás.

Az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok, szudáni vezető irányítása alatt álló hadsereg és a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok vezette Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai szervezet között április 15-én kezdődött fegyveres harcok több mint kilencezer halálos áldozatot követeltek a konfliktusokat az egész világon figyelő, amerikai székhelyű, ACLED nevű szervezet adatai szerint.

A harcok emellett több mint hatmillió embert kényszerítettek lakhelyük elhagyására, és tönkretették az ország infrastruktúrájának nagy részét.

A felek a háború kezdete óta nem tudtak döntő előnyre szert tenni, de egyikük sem hajlandó engedményeket tenni a tárgyalóasztalnál.

A rendezés érdekében a szaúd-arábiai Dzsiddában tárgyalások kezdődtek. Céljuk „a humanitárius segélyek eljuttatásának megkönnyítése, tűzszünet és más bizalomépítő intézkedések bevezetése, valamint az ellenségeskedések tartós beszüntetése felé való elmozdulás” volt Rijád szerint.

A korábbi közvetítési kísérletek csak rövid fegyverszüneteket eredményeztek, amelyek mindegyikét rendszeresen megsértették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?