Francia belügyminiszter: Franciaországnak ma Oroszország a legfőbb ellensége az információs háborúban

Gérald Darmanin

Franciaországnak ma Oroszország „a legfőbb ellensége az információs hadviselésben” – jelentette ki Gérald Darmanin francia belügyminiszter.

Az antiszemita incidensek egyre gyakoribbá válása kapcsán a szenátus jogi bizottsága előtt a miniszter „külföldi beavatkozásokra” utalt, és úgy fogalmazott, hogy „tagadhatatlanul” az orosz fenyegetés a legerősebb.

Darmanin felidézte azt az esetet, amikor tavaly októberben a fővárosban, illetve a párizsi régióban több épületre is Dávid-csillagot festettek. A miniszter szerint ez orosz proxy-k, megbízottak tevékenységének eredménye volt.

„Ez a kémkedésnek egy 2.0-ás, 3.0-ás verziója, amellyel szemben fel kell vennünk a küzdelmet, mert ennek a műfajnak a legrosszabb része, hogy nem ismerjük az eredetét ezeknek a támadásoknak, amelyeket a saját területünkön tapasztalunk” – mondta a francia belügyminiszter.

Darmanin hozzátette, hogy Oroszország „nem csak Franciaországgal szemben vív agresszív információs háborút”.

„Sok nyugati ország érintett” – mondta, megjegyezve azt is, hogy „nem Oroszország az egyetlen", amely ilyen jellegű beavatkozásokat végez, hanem "más ázsiai országokra is jellemző ez a tevékenység”.

November elején a párizsi ügyész közölte, hogy a párizsi és az elővárosi házak falára festett Dávid-csillagokat „egy külföldön élő személy kifejezett kérésére” készíthették. Nemrég a Le Monde című francia napilap pedig arról írt, hogy értesülése szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) irányította ezt a műveletet Franciaországban. Az ügy kapcsán egy moldovai párt őrizetbe vettek, és az akció vezetőjeként egy oroszbarát moldovai üzletembert azonosítottak a francia hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?