Földrengések sorozata rázta meg Új-Zéland második legnagyobb városát

Christchurch |

<p>Kis és közepes erejű földrengések sorozata rázta meg hétfőn Új-Zéland második legnagyobb városát, ahol nem egészen öt hónapja 180-an vesztették életüket egy nagy erejű földrengésben.</p>

Az amerikai földtani intézet helyi idő szerint déltől (közép-európai idő szerint éjjel két órától) öt olyan földrengést mért Christchurch környékén, amely meghaladta a 4,3-as erősséget. A legerősebb - 6-os erősségű - rengés középpontja a várostól tíz kilométerre délkeletre volt, 9 kilométer mélyen.

A rengéssorozat kisebb károkat okozott - egy üres épület összedőlt és a keleti városrészben 10 ezer lakás maradt áram nélkül -, de néhány könnyű sérültet leszámítva áldozatokról nem érkezett jelentés. Elővigyázatosságból átmenetileg lezárták a város repülőterét, és kiürítették a bevásárlóközpontokat.

A lakóépületekből, irodákból és iskolákból sokan kiszaladtak ijedtükben az utcára. A városban még elevenen él az öt hónappal korábbi, súlyos károkat okozó földrengés emléke.

Február 22-én egy 6,3-as erősségű földmozgás következtében 181-en haltak meg Christchurchben. Ez volt az elmúlt 80 évben a legtöbb halálos áldozatot követelő földrengés Új-Zélandon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?