Fico: Szlovákia csak reformokért cserébe támogat euróövezeti társállamokat

Berlin |

<p>Szlovákia csak akkor hajlandó további pénzügyi támogatást nyújtani euróövezeti társállamoknak, ha azok következetesen végrehajtják a reformokat - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden Berlinben a német kancellárral folytatott megbeszélését követően.</p>

 

Az Angela Merkel kancellárral tartott közös sajtótájékoztatón a szlovák kormányfő elmondta: hazájában igen nehéz megmagyarázni, hogy miért kell támogatást nyújtani olyan országoknak, ahol jóval nagyobbak a fizetések. Szlovákiában az emberek "türelme elfogyott", ugyanakkor a kormány továbbra is "kiszámítható partnerként" kíván részt venni az integrációs folyamatban - hangsúlyozta Robert Fico.
Kifejtette: Szlovákia folytatja az államháztartási konszolidációt, és "ugyanezt a felelősségteljes magatartást" várja el az Európai Unió más tagállamaitól. Pozsony kiáll a szabályok "szigorú betartása mellett" - mondta Fico.
Angela Merkel hozzátette: szlovák kollegájával egyetértettek abban, hogy "több Európára van szükség, különösen az euróövezetben". Szlovákia az integráció elmélyítését illetően "nagyon nyitott", éppen úgy, mint Németország - emelte ki Merkel.
A kancellár üdvözölte, hogy Szlovákia ratifikálta az euróövezeti állandó pénzügyi stabilitási mechanizmusról (ESM) kötött szerződést. Robert Fico hozzáfűzte: a pozsonyi törvényhozásban "elsöprő többséggel" szavazták meg a kormány előterjesztését.
A szlovák miniszterelnök kifejtette: a német gazdaság "létfontosságú" a szlovák gazdaság fejlődésében. A külföldi beruházások nélkül nem növekedne a szlovák gazdaság a várt mértékben, ezért az államháztartási konszolidáció során tekintetbe veszik a külföldi befektetők szempontjait.
Hozzátette: a kormány 2013-ra 2,6 százalékos növekedést vár, ugyanakkor Görögország esetleges csődje Szlovákiát is recesszióba taszítaná, a hazai össztermék (GDP) akár 4 százalékkal is csökkenhetne ebben az esetben.
Szlovákia 2009-ben csatlakozott az euróövezethez.
A 150 tagú pozsonyi parlament június 28-án döntött az ESM-ről szóló szerződés ratifikációjáról. Összesen 143 képviselő voksolt, a kormány javaslatát 113 igen szavazattal fogadták el. A 700 milliárd eurót megmozgatni képes ESM 80 milliárd eurós saját tőkéjéhez Szlovákia 659,2 millió euróval járul hozzá.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?