Féltik az állam jellegét

Ankara. Törökországban az iszlámbarát Igazság és Haladás (AK) párt nyerte meg a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választást: a Recep Tayyip Erdogan vezette párt a szavazatok 34,2 százalékát szerezte meg, és ezzel abszolút többséget szerzett a parlamentben.

Ecevit egészsége mellett politikai hitelét is elveszítette Az EU és az USA által is rendkívüli figyelemmel kísért választásokon mérsékelten iszlámbarátnak tartott, bár e címkét elutasító AK 363 mandátumot szerzett az 550 fős parlamentben. E párton kívül csak a balközép – szociáldemokrata – irányzatú Köztársasági Néppárt (CHP) jutott be a parlamentbe: 19,4 százalékos eredményével 180 képviselőt delegálhat. A fennmaradó hét mandátumot független jelöltek szerezték meg. A választáson összesen 18 párt indult, közülük tehát 16 nem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges tíz százalékos eredményt. A nagy vesztesek között van a leköszönő kormányt alkotó három párt, a Demokratikus Baloldal Pártja (DSP), a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) és a Haza Pártja (ANAP) is. A Bülent Ecevit leköszönő kormányfő vezette DSP a szavazatok 1,2 százalékát gyűjtötte be, szemben az előző, 1999. áprilisi választáson elért 22 százalékkal. A Devlet Bahceli vezette MHP a voksok 8,4 százalékát kapta meg a három évvel korábbi 17 százalék helyett, és Bahceli máris jelezte, hogy lemond tisztségéről. A Mesut Yilmaz miniszterelnök-helyettes nevével fémjelzett ANAP 5,2 százalékos eredményt ért el, szemben az 1999-es 13,2 százalékkal. A mostani választáson a harmadik legerősebb pártnak a Tansu Ciller volt miniszterelnök asszony vezette Igaz Út Pártja (DYP) bizonyult 9,7 százalékos eredménnyel, három évvel korábban a szavazatok 12 százalékával még 85 mandátumhoz jutott.

Erdogan győzött, mégsem lehet kormányfőReuters-felvételelek Bülent Ecevit elismerte a választási vereséget, de mint mondta, nem lepi meg az Igazság és Haladás párt előretörése, hiszen a Demokratikus Baloldal Pártját súlyos csapások érték az utóbbi hónapokban. Ecevit szerint öngyilkossággal felérő hiba volt a kormánykoalíciós pártok döntése az előrehozott választások megtartásáról. A leköszönő miniszterelnök egyúttal felszólította az Igazság és Haladás Pártját, hogy tevékenységében tartsa szem előtt a török állam demokratikus és laikus jellegét. Az egy éve alapított AK-t irányító Erdogan keserédes győzelmet aratott: a volt isztambuli polgármester nem kaphatja meg a miniszterelnöki posztot, mivel vallási gyűlölködés szításáért elítélték, így nem indulhatott a választáson. Márpedig a kormányfői posztot csak parlamenti képviselő kaphatja meg. Az AK állítólag már ma megnevezi miniszterelnök-jelöltjét. A 48 esztendős Erdogan a nyilvánvaló külföldi aggodalmak kapcsán azt mondta, hogy pártja a Törökország EU-tagjelöltségével kapcsolatos ügyek előmozdításáért, valamint a nemzeti érdekeket megőrizve a Nemzetközi Valutaalappal kötött gazdasági program megvalósításáért fog küzdeni. Hangsúlyozta, nem támogatja az Irak elleni katonai akciót, ha azt előzőleg a BT nem hagyja jóvá. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?