Euroszkeptikus párt alakult Csehországban

Prága |

<p>Szabad Polgárok Pártja (SSO) néven a szorosabb európai integrációt elutasító új cseh jobboldali párt alakult szombaton Prágában.</p>

Helyi megfigyelők szerint Václav Klaushoz közeli politikai csoportosulásról van szó. Bár az államfő nem vett részt a párt alakuló ülésén, a résztvevőknek levélben üzenetet küldött.

A Szabad Polgárok Pártjának első elnöke Petr Mach, a cseh köztársasági elnök közeli munkatársa, tanácsadója, a Klaus által alapított prágai gazdasági-politikai központ (CEP) ügyvezető igazgatója lett.

Magválasztása után Mach kijelentette: első konkrét célja, hogy a pártot előkészítse a júniusi európai parlamenti választásra. "Sikernek tartanám, ha sikerülne öt százalék körüli támogatást szereznünk" - szögezte le. A pártot hivatalosan egy hete jegyezte be a belügyminisztérium.

Az új párt elsősorban a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) választóinak kíván alternatívát nyújtani. "Alacsonyabb adókat és kevesebb központi szabályozást akarunk" - fejtette ki Mach. A jobboldali szavazók megszerzését célozza meg a lisszaboni szerződés határozott elutasítása is. "A lisszaboni szerződést nem akarjuk, más elképzeléseink vannak Európáról" - hangsúlyozta Petr Mach, aki tavaly ősszel kilépett az ODS-ből.

Václav Klaus december elején szakított az általa alapított Polgári Demokratikus Párttal, mert annak mai politikáját már nem tudja elfogadni. Klaus már akkor kijelentette: támogatni tudna egy olyan pártot, amely óvatosabban kezelné az európai integrációt, mint a már működő parlamenti pártok.

Mach korábban kijelentette: elképzeléseik közel állnak az ír Libertas mozgalom euroszkeptikus programjához; felvették velük a kapcsolatot, de az együttműködést szerződésben nem rögzítették.

Csehországban az elmúlt hetekben megoszlottak a vélemények arról, milyen esélyei lehetnek egy új politikai pártnak. Többségi vélemény volt, hogy az államfő felvetésében szereplő új pártnak nehéz lesz szélesebb körű támogatást szereznie, hiszen a politikai színtéren az ODS a legfőbb ellenfele. Az ODS-ből 1998-ban kivált

Klaus-ellenes frakció Szabadság Unió néven alakított pártot és a kezdetben sikereket is elért, de mára már megszűnt. A választók nagyjából 25 százalékának támogatását élvező ODS most is megosztott, és Klaus neve is vonzó lehet sokak számára.

A cseh média nagyon óvatosan kezeli az új párt kérdését. A szociológusok rámutattak arra is, hogy a legutóbbi felmérések szerint a megkérdezettek több 60 százaléka nem kíván semmiféle pártba belépni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?