Erdogan: az amerikai elnök és más nyugati vezetők nem segítettek az ukrán válság megoldásában

Recep Tayyip Erdogan

Joe Biden amerikai elnök és más nyugati országok vezetői nem segítettek az Oroszország és Ukrajna közötti válság rendezésében, és nincsenek olyan európai vezetők, akik alkalmasak lennének a feszült helyzet megoldására – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken a török sajtó jelentése szerint.

Megjegyzései azután hangzottak el, hogy előző nap Kijevben találkozott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel. Erdogan látogatásán ragaszkodott Ukrajna és a Krím területi integritásához.

Hazafelé a repülőgépen a CNN Türk hírtelevíziónak nyilatkozva megvádolta a Nyugatot, hogy „rontja a helyzetet” Moszkva és Kijev között. „Nyíltan kimondom, sajnos a Nyugat eddig nem segített a konfliktus megoldásában” – fejtette ki a CNN Türk hírtelevíziónak.

Élesen bírálta Joe Biden amerikai elnök szerepét, mondván, hogy „Biden eddig nem tudott pozitív megközelítést mutatni ebben a folyamatban”. A török vezető szerint csak az előző német kancellár, Angela Merkel tarthatta volna igazán kézben a rendezést. Rajta kívül azonban jelenleg nincs az európaiaknak vezetőjük – hangsúlyozta.

Megismételte ugyanakkor azt a török ajánlatot, hogy közvetít a Moszkvával kialakult válságban. Kijev örömmel fogadta ezt a kezdeményezést.

Felajánlotta, hogy házigazdája lesz az ukrán és az orosz vezetők találkozójának. Mint mondta, kedvező választ kapott Vlagyimir Putyintól a törökországi látogatásra szóló meghívására. „Putyin beleegyezett egy látogatásba, amikor visszatér Kínából. Ki kell tűznünk egy időpontot” – tette hozzá.

Putyin pénteken Pekingbe utazott, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel együtt részt vegyen az olimpiai játékok megnyitó ünnepségén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?