"Embervadászat" Kölnben

Köln |

<p>Ismeretlenek csoportosan külföldiekre, pakisztáni és szíriai állampolgárokra támadtak vasárnap este a németországi Kölnben, a város pályaudvarának a környékén. A kölni rendőrség hétfői tájékoztatása szerint közösségi oldalakon megjelent, szélsőjobboldali felhívások nyomán szerveződtek a támadók csoportjai.</p>

A rendőrség közlése szerint egy húsz fős csoport hat pakisztánit támadott meg, közülük kettőt sérülésekkel kórházba szállítottak.

Nem sokkal később öt személy megtámadott egy 39 éves szíriait, aki könnyebben megsérült. 

A rendőrség súlyos testi sértés gyanújával nyomozást indított, egyebek között annak tisztázása miatt is, hogy a kilengések elkövetőit idegenellenesség vezérelte-e. Egyelőre nem világos, hogy a két esett között van-e összefüggés.

A kölni Express újság úgy tudja, hogy rockerek, huligánok a Facebookon egyeztettek arról, hogy a "kölni belvárosban embervadászatra mennek". 

Norbert Wagner, a kölni rendőrség bűnügyi osztályának vezetője hétfőn megerősítette a lap értesüléseit. Hozzátette, hétfőtől kezdődően megerősítették a rendőri jelenlétet a városban, különös tekintettel a kölni dóm közelére.  

A rendőrségnek már vasárnap délután voltak olyan információi, amelyek szerint bizonyos személyek csoportban szándékos provokációkra készülnek, ezért jelentős erőket mozgósított a belvárosban. A rendőrök négy személyt előállítottak, majd elengedték őket. Egyelőre nem tudni, hogy ők a támadók közé tartoztak-e.

A rendőrség az incidenseket követően 153 személyt hallgatott ki, közülük tizenhármat azonosított, akiket korábban már szélsőjobboldali nézetekhez kapcsolódó kihágások miatt ismertek a hatóságok és további tizennyolcat, akik különféle motoros bandákhoz, például a Hell's  Angels (a Pokol Angyalai) nevű klubhoz tartoztak. A rendőrség senkit nem vett őrizetbe.

Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, amelyek nőket vettek körbe, szexuálisan zaklatták és kirabolták őket. Más városokban is történtek hasonló támadások. A szemtanúk szerint többségük arab vagy észak-afrikai kinézetű volt. Január első napjaiban több mint száz nő jelentkezett, és tett feljelentést a hatóságoknál. Kétharmaduk számolt be szexuális támadásról. Kettőt meg is erőszakoltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?