Először vetettek be oroszoktól kapott drónokat a szíriai kormányerők

Damaszkusz |

<div>Először vetettek be oroszoktól kapott, pilóta nélküli repülőgépeket a szíriai kormányerők a közel-keleti országban tevékenykedő dzsihadisták ellen - jelentették szerdán damaszkuszi biztonsági források.</div><div>&nbsp;</div>

"A hadsereg a mai napon vetett be először Moszkvától kapott drónokat a szélsőségesek elleni műveletekben az ország északi és keleti részén" - tudatták nevük elhallgatását kérő illetékesek. A pilóta nélküli repülőgépek típusát, illetve a bevetések pontos helyét nem közölték.    Egy név nélkül nyilatkozó szíriai katonai vezető arról számolt be kedden, hogy a kormányhadsereg legalább öt harci repülőgépet, valamint a célpontok azonosításában segítő felderítő gépeket kapott Oroszországtól. Közlése szerint Moszkva egyéb hadi felszerelésekkel is ellátta Damaszkuszt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrormilícia ellen.    A hadsereg magas rangú vezetője elmondta azt is, hogy a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők az Iszlám Állam szíriai fellegvárának számító Deír-ez-Zór és Rakka tartományban kezdik használni az orosz fegyvereket. "Az orosz fegyverek hatása kezd érezhetővé válni Szíriában" - tette hozzá.    A közelmúltban számos nyugati lap arról cikkezett, hogy Moszkva erősíti katonai jelenlétét Szíriában. Friss műholdképek tanúsága szerint Oroszország vélhetően két újabb katonai bázist épít a közel-keleti országban - közölte kedden a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.    A Kreml a napokban közölte, nem zárja ki, hogy a szíriai elnök kérésére csapatokat küldjön a négy és fél éve polgárháború sújtotta országba. Moszkva, amely Damaszkusz szövetségese, a katonai segítségnyújtást az Aszad-rezsimnek azzal magyarázta, hogy a kormányhadsereg a leghatékonyabb erő az ország egy jelentős részét uraló Iszlám Állam ellen.    Szakértők szerint az orosz lépés a háború sújtotta közel-keleti országban több célt is szolgálhat. Amellett, hogy megerősíti Aszad kormányát és a hozzá hű fegyveres erőket, megalapozhat egy, a szíriai rezsimet és Iránt tömörítő új, az Iszlám Állam elleni koalíciót, illetve sokkal nagyobb befolyást biztosíthat Moszkvának Szíria jövőjének alakításában, miközben elvonja a figyelmet az ukrajnai konfliktusról. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?