Elfogott terroristák

Jeruzsálem. Az izraeli biztonsági erők Kelet-Jeruzsálemben őrizetbe vették a Hamász radikális iszlám mozgalom egyik sejtjének tagjait, akikről feltételezik, hogy részt vettek nyolc nagyobb terrorista merényletben, amelyeknek 35 áldozatuk és több tucatnyi sebesültjük volt.

Jeruzsálem. Az izraeli biztonsági erők Kelet-Jeruzsálemben őrizetbe vették a Hamász radikális iszlám mozgalom egyik sejtjének tagjait, akikről feltételezik, hogy részt vettek nyolc nagyobb terrorista merényletben, amelyeknek 35 áldozatuk és több tucatnyi sebesültjük volt. Egyebek között a jeruzsálemi Héber Egyetem és a jeruzsálemi Moment kávéház elleni gyilkos merényletekhez is közük volt. A Héber Egyetem kávézójában történt robbanásban kilencen vesztették életüket július 31-én. A halottak között öt amerikai állampolgár is volt, míg a sebesültek száma elérte a nyolcvanat.

Egy palesztin meghalt és hat megsebesült, amikor tegnap a Hán Júniszba bevonuló izraeli hadsereg felrobbantott egy négyemeletes épületet. A műveletet a hadsereg azzal indokolta, hogy a térségben elszaporodtak az izraeli célpontok elleni támadások. Kivonulásuk előtt a katonák további épületeket is leromboltak, állítólag lakatlanok voltak, s palesztin orvlövészek használták őket búvóhelynek vagy lőállásnak. Názáretbe szállították azt az 52 francia békeharcost, akiket kedden tartóztattak le a tel-avivi repülőtéren. A békeharcosok, akik Isszám Mahlul arab kommunista képviselő meghívására érkeztek Izraelbe, nem voltak hajlandók visszaszállni arra a repülőgépre, amellyel érkeztek. Egy jeruzsálemi bíróság hamarosan dönt a kitoloncolásukról is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?