Elég (lehet) a személyi a határon

A személyek szabad mozgása ugyan az egyik legfontosabb közösségi vívmány, arra azonban még egy kicsit várnunk kell, hogy útlevél nélkül utazhassunk külföldre.

A vámvizsgálat már holnaptól megszűnik, csak szúrópróbaszerű ellenőrzések lesznek, ám a határátlépés procedúrája mindenképpen leegyszerűsödik. Az útlevelet még nem ajánlatos eldobni, hiszen a határok teljesen csak akkor tűnnek el, amikor Szlovákia csatlakozik az úgynevezett schengeni egyezményhez, amely nem más, mint egy technikai normarendszer, amely a határátkelők és az utazók ellenőrzésére szolgál. Amint nálunk is kiépül ez az információs rendszer – ez legkorábban 2006-ban várható –, mindenfajta ellenőrzés nélkül átautózhatunk a szomszédos országokba.

Berényi József külügyi államtitkár az Új Szónak elmondta, az EU belső rendelkezései alapján a személyi igazolvány is elegendő a határátlépéshez, valamennyi minden uniós tagállamba. „Az azonban törvényszerű, hogy minden változás, amely az államigazgatást érinti, soha nem jut el egy időben valamennyi regionális hivatalnokhoz” – nyilatkozta lapunknak Berényi, aki szerint elméletileg holnaptól akár Portugáliáig is utazhatunk személyivel, ám megtörténhet, hogy lesznek fennakadások. Ezek azonban szerinte átmeneti problémák lesznek. „Ajánlom, hogy a biztonság kedvéért mindenki vigyen magával útlevelet, ha külföldre indul. Ez főként azokra érvényes, akik nem a határ mentén laknak, mert számukra még kellemetlenebb lenne, ha a határátkelőhelyről visszafordítanák őket” – figyelmeztet a külügyi államtitkár.

Aki a jövő héten csináltat útlevelet, már nem a jelenlegi zöldet kapja, hanem bordó színű, speciális vízjellel és a szlovákiai zászlót ábrázoló, színes, szalagszerű védjeggyel ellátott iratot kap. Uniós csatlakozásunk után viszont még a kéthónapos csecsemőnek is útlevelet kell majd csináltatni: a kicsiket nem lehet a szülők útiokmányába beírni – ezzel a gyerekkereskedelemnek akarnak gátat vetni. A gyerekútlevél legfeljebb két évre szól majd, utána meg kell hosszabbítani. Az új irat állítólag rendkívül biztonságos és szinte hamisíthatatlan lesz: a belügyminiszter szerint a korrupciótól, a visszaéléstől és egyéb törvénytelenségektől védett, új rendszerben adják majd ki. Az új rendszernek egyetlen – a polgárok szempontjából azonban óriási – hátránya lesz: csak egy helyen fogják az útleveleket kiállítani, azaz a jelenlegi decentralizált hálózat helyett létrejön egy központi iroda; lesz ugyan több gyűjtőhely, ahol a kérvényeket le lehet adni, és innen továbbítják a központba, de nem valószínű, hogy az útlevél 24 óra alatt elkészül. Ha pedig a lézeres berendezés kizárólag a fő munkahelyen lesz, akkor nem elég csak a gyűjtőhelyre utazni, hanem legalább egyszer a központba is el kell majd menni, ahol speciális arcképet készítenek, ujjlenyomatot és lézerrel szivárványhártya-mintát vesznek.

A jövő héttől egyébként új gépjárművezetői jogosítványok kiadását is megkezdik Szlovákiában. A rózsaszínű lapocska bal felső sarkában már ott lesz az Európai Unió jelképe is. A cserével nem kell majd sietni, mivel egyelőre a most használatos dokumentum is érvényben marad, az EU pedig amúgy is egységesíteni akarja a jogosítványokat. (jéel, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?