Alanyi jogon jár támogatás a gazdáknak

Az uniós tagsággal jelentősen megváltoznak a mezőgazdasági termelők lehetőségei. Hazánkban most először jutnak alanyi jogú támogatáshoz, amelyet minden jogosult megkap, így nem történhet meg, hogy pénzhiányra hivatkozva valakit elutasítanak.

Az uniós tagsággal jelentősen megváltoznak a mezőgazdasági termelők lehetőségei. Hazánkban most először jutnak alanyi jogú támogatáshoz, amelyet minden jogosult megkap, így nem történhet meg, hogy pénzhiányra hivatkozva valakit elutasítanak. Igaz, a kérvényezésnek vannak adminisztratív formaságai, de ezek kis igyekezettel megtanulhatók.

A mindenkinek járó területalapú támogatással kapcsolatban épp ezekben a napokban postázzák a földjüket tavaly ősszel az egységes információs rendszerbe bejelentő gazdák számára a nyomtatványokat. Ezek kitöltéséhez a földművelésügyi minisztérium egy részletes, példákkal illusztrált kézikönyvet is megjelentetett. Ez legkönnyebben a minisztériumi honlapról tölthető le (www.mpsr.sk). Személyesen a támogatásokat intéző Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség irodáiban (PPA, a minisztérium egykori regionális kirendeltségei), illetve az agrárkamaráktól szerezhetők tanácsok. Érdemes tájékozódni a „Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat” elvárásairól is. Ezek a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos alapvető szabályokat tartalmazzák és betartásukat a támogatottak 5 százalékánál ellenőrzik majd.

Ugyancsak célszerű áttekinteni az EU intervenciós rendszerét, mely a következő növényekre terjed ki: búza, durumbúza, kukorica, rozs, árpa és cirok. Az intervenciós felvásárlási ár egységesen tonnánként 101,31 euró. Ez az a minimumár, amit a termelő a piaci viszonyoktól függetlenül biztosan megkaphat. A minőségi feltételeknek megfelelő terményt a november 1-től május 31-ig tartó intervenciós időszakban bármely árutulajdonos – azaz nem csak a termelő – felajánlhatja felvásárlásra.

A másik nagy kört a pályázható támogatások képezik, az elkövetkező három évben ezek megszerzése két program keretében lehetséges. Itt azonban korlátot jelenhet a rendelkezése álló összeg. Ezekhez pályázatokat kell írni, a szükséges nyomtatványokat és elvárásokat majd a pályázati felhívás tartalmazza. Ezt egyelőre nem tették közzé és a programokat menedzselő Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) még nem is jelezte, hogy mikorra tervezi ezt. Az viszont valószínű, hogy erre idén sor kerül. A felkészüléshez sokat segíthetnek a Sapard Program tapasztalatai. A várható támogatási lehetőségekről és a pályázókkal szemben támasztott feltételekről a pályázati anyagok közzététele előtt is sok mindent megtudhatunk.

Alapvetően két programot kell figyelemmel követnünk. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Ágazati Operatív Program (SOP P a RV) Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákiában pályázható meg. Az eddig nyilvánosságra hozott program, illetve programkiegészítő a minisztériumi honlapon olvasható. Ezek alapján mindenki eldöntheti, fontolóra veszi-e a jövőben pályázat benyújtását.

A támogatási területek nagyon hasonlóak a Sapard Program keretében már ismertekhez. Vagyis mezőgazdasági, erdőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok kérhetnek majd támogatást a versenyképességük növelésére szolgáló beruházásaikra. Lehetséges lesz tanfolyamok szervezése is, például éppen annak a tanítása, hogy miként kell jó pályázatokat írni és menedzselni.

A vidéki tevékenység diverzifikálása címen az agrártermelők egyéb aktivitásokra is kérhetnek pénzt, így például a mezőgazdaság mellett belevághatnak idegenforgalmi szolgáltatások nyújtásába vagy helyi termékek előállításába. A felkészüléshez általános tanács, hogy vállalkozói támogatásként mindennek az alapja egy üzleti terv. Legalább a projektum megvalósításához szükséges összeg felének rendelkezésre kell állnia. Az érdeklődők számára persze nagy segítség lenne, ha a földművelésügyi minisztérium legalább azt közzétenné, hogy mik azok a minimális gazdasági cégmutatók, amelyekkel még pályázni lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?