<p>Hat pakisztáni embert akart átcsempészni a magyar határon egy olasz férfi a gyanú szerint - közölte szombaton honlapján a rendőrség.</p>
Egy olasz férfi hat embert akart átcsempészni a határon
Budapest |
A tájékoztatás szerint július 30-án hajnali 1 óra 40 perckor a Zala megyei rendőrök az M70-es autóúton ellenőriztek egy személygépkocsit, amit egy 35 éves olasz férfi vezetett. Az intézkedés során kiderült, hogy a járműben hat pakisztáni férfi tartózkodott, akik nem rendelkeznek a magyar határ átlépéséhez szükséges okmányokkal. Az olasz férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A gépjármű vezetője beismerő vallomást tett. Elmondta: a fuvarért utasonként 100 eurót ígértek neki. A 35 éves férfi ellen - szabadlábon hagyása mellett - a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.