Egy érsek szerint Ferenc pápa tudott a szexuális visszaélésekről

Ferenc pápa
Washington |

A Vatikán volt amerikai nagykövetségének munkatársa a denveri székhelyű Catholic News Agency című sajtóorgánumnak megerősítette, hogy Ferenc pápa tudott Theodore McCarrick volt washingtoni érsek szexuális visszaéléseiről. 

Carlo Maria Vigano érsek, a Vatikán volt washingtoni nagykövete vasárnap állt elő ezzel a váddal, de bizonyítékokkal nem szolgált 

Hétfőn a katolikus világ híreivel foglalkozó Catholic News Agency szerkesztősége kereste meg Jean-Francois Lantheaume-ot, a nunciatúra volt első beosztottját, aki Franciaországban teljesít papi szolgálatot. Ő az információt megerősítette. 

A 2016-ban nyugállományba vonult Carlo Maria Vigano érsek korábban - 2011-től öt éven keresztül - a pápai állam nagykövete volt az Egyesült Államokban és a sajtóhoz eljuttatott közleményében állította, hogy a jelenlegi pápának is tudomása volt a visszaélésekről. Vigano érsek 11 oldalas dokumentumban részletezte, hogy érsekek és püspökök - több mint egy évtizeden keresztül - egyaránt tudtak a múlt hónapban lemondott McCarrick által elkövetett bűncselekményekről, sőt, 2009-ben és 2010-ben az akkori egyházfő, XVI. Benedek pápa büntető intézkedéseket szabott ki Theodore McCarrickre. McCarricknek XVI. Benedek megtiltotta állomáshelye elhagyását, valamint a nyilvánosság előtt mondott beszédeket. 

Carlo Maria Vigano szerint Ferenc pápa nem sokkal a megválasztása után, 2013-ban, visszavonta a washingtoni érsekre kirótt szankciókat. "Jóllehet, tudni lehetett, hogy McCarrick kompromittálódott, de a végsőkig védelmezte" - fogalmazott Vigano, aki lemondésra szólította fel a pápát.     A katolikus egyházfő a hét végén  közölte: a dokumentumban lévő állítások "magukért beszélnek", az őt erről kérdező újságírókat pedig arra biztatta, hogy figyelmesen olvassák el a nyilatkozatot és vonják le maguknak a következtetéseket. 

Vigano érsek számos volt és jelenlegi katolikus egyházi tisztviselőt vádolt meg azzal, hogy eltussolták McCarrick ügyeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?