Egerészölyv hadművelet

Bagram. Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő nemzetközi biztonsági erő (ISAF) brit katonáit a pakisztáni határ közelébe vezényelték, hogy megakadályozzák az al-Kaida és a bukott tálib rendszer harcosainak visszaszivárgását Afganisztánba.

Bagram. Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő nemzetközi biztonsági erő (ISAF) brit katonáit a pakisztáni határ közelébe vezényelték, hogy megakadályozzák az al-Kaida és a bukott tálib rendszer harcosainak visszaszivárgását Afganisztánba. Az Egerészölyv fedőnevű hadművelet keretében járőrtevékenységet folytatnak majd a térségben. A mostani akció hosszabb ideig tart majd, mint a korábbiak. Ben Curry brit szóvivő közölte: az elmúlt három napban mintegy 300 brit katonát már átdobtak a térségbe, számuk várhatóan 700 főre egészül ki. Ezzel egy időben a nemzetközi koalíció tisztségviselői figyelmeztettek, hogy a bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet tagjai támadásokat hajthatnak végre, akár öngyilkos merényleteket is, hogy megzavarják a loja dzsirgának, a törzsi vezetők hagyományos gyűlésének június 10. és 15. között sorra kerülő ülését, amelynek célja egy ideiglenes kormány létrehozása – jelentette az AP hírügynökség.

A német hírszerzés (BND) szerint az al-Kaida hírközlési rendszere az utóbbi időben aktivizálódott, s jelentős számú „alvó“ terroristát gyanít az ország területén. Úgynevezett vendég imámok (muzulmán papok) Németországban mecsetről mecsetre járva prédikációkat tartanak, gyűlöletet szítva a hitetlenek ellen, akiket meg kell ölni. A német titkosszolgálatok már a látómezejükbe vonták az imámokat és kapcsolataikat, ám egyelőre nem sikerült beférkőzniük a köreikbe. Hans Beth, a BND nemzetközi terrorizmus és bűnözés osztályának vezetője elmondta: a hónapok óta tartó afganisztáni tisztogató hadművelet dacára életben van az al-Kaida vezére. „Számos támpontunk van arra vonatkozóan, hogy Oszama bin Laden él, és föltehetően az afgán– pakisztáni határ térségében tartózkodik“ – közölte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?