Ebola - Megkezdődött a ZMapp kísérleti gyógyszer tesztelése

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Ellen Johnson Sirleaf libériai elnököt, és ugyanezen a napon két ország hivatalosan megkezdte a ZMapp kísérleti gyógyszer közös tesztelését.</p>

Obama a tavaly kitört járvány által Sierra Leone és Guinea mellett leginkább sújtott nyugat-afrikai ország államfőjének jelenlétében, újságírók előtt hangsúlyozta, hogy "a világ rendkívüli eredményeket ért el az ebola visszaszorításában" az Egyesült Államok, Libéria és más partnerek erőfeszítéseinek köszönhetően. Az amerikai elnök rámutatott, hogy Nyugat-Afrikában a járvány csúcspontjához képest 95 százalékkal csökkent a megbetegedések száma.

Sirleaf köszönetet mondott amerikai vendéglátójának az ebola elleni küzdelemben vállalt vezető szerepéért és azért, hogy nyomást gyakorolt más országokra a Nyugat-Afrikának való segítségnyújtás érdekében. A két vezető egyetértett abban, hogy többet kell tenni a kór visszaszorítása érdekében, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a legutóbbi kitörése alkalmából több mint 24 ezer embert fertőzött meg, akik közül több mint 9600-an életüket veszítették.

A pénteken amerikai-libériai együttműködésben hivatalosan tesztelni kezdett ZMappet eddig csak kilenc rendkívüli esetben, humanitárius megfontolásból alkalmazták embereken. Közéjük tartozott az a két dallasi ápolónő, aki az ebolában az amerikai városban meghalt libériai Thomas Eric Duncan ápolása közben fertőződődtek meg, valamint két Nyugat-Afrikában megbetegedett amerikai misszionárius.

A San Diego-i Mapp Pharmaceuticals által géntechnológiával előállított szer három fehérjéből áll, amelyek a vírus felületén megkapaszkodva gátolják a kór további fejlődését. A ZMapp alkotóelemeit dohánycserjékben tenyésztik ki.

A 2016 decemberéig tartó teszt alanyai a libériai egészségügyi intézmények páciensei, az Egyesült Államokba gyógykezelésre hazatért, fertőzött egészségügyi alkalmazottak vagy az Egyesült Államokban megbetegedett emberek lesznek. Tesztelni fogják a kanadai Tekmira, a japán Toyama Chemical, valamint az amerikai BioCryst és Sarepta által az ebola ellen kifejlesztett gyógyszereket és eljárásokat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?