Dávid Ibolya: be akarják fogni Bokros Lajos száját

Budapest |

<p>Dávid Ibolya szerint a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerdai, az MDF fővárosi listáját elutasító döntésének célja az volt, hogy "befogják Bokros Lajos száját".</p>

Az MDF elnöke - jelentős médiaérdeklődés mellett megtartott - csütörtöki budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz, a Jobbik és a szocialista párt delegáltja kiszorította a negyedik esélyes, rivális pártot.
Ennek pedig nem más a célja, mint befogni Bokros Lajos száját - tette hozzá a politikus, rámutatva az MDF plakátjára, ahol a miniszterelnök-jelölt száját egy piros, egy barna és egy sárga ragasztószalaggal ragasztották le.
"Ez az eljárás a három rivális pártnak a bigámista násztánca", amelynek egyetlen célja, hogyan lehet az MDF programját elnémítani - jelentette ki.
Az MDF elnöke szerint az MDF egy olyan programmal rendelkezik, amelyet független elemzők a legjobbnak minősítettek.
A pártelnök felelevenítette, hogy éppen 20 évvel ezelőtt, ezen a napon volt az első szabad választás első fordulója, amely félelem nélkül, sokkal szabadabb körülmények között zajlott.
Közölte: minden morális alapja megvan arra, hogy támadja egyebek közt az ajánlószelvények gyűjtésének módját. Mint fogalmazott, a szelvénygyűjtés nem szolgál mást, mint "elszívni a levegőt mások elől".
Kajdi József, az MDF szakpolitikai koordinátora a sajtótájékoztatón felelevenítette, hogy az FVB szerda esti ülésén 3:2 arányban, a fideszes delegált javaslatára utasította el az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét, annak ellenére, hogy a Fővárosi Választási Iroda vezetője arról tájékoztatta a tagokat, hogy az MDF a törvényes határidőn belül leadta a listához szükséges iratokat.
A kabinetvezető közölte: amikor az MDF hétfőn délután négy előtt leadta budapesti listáját, nyolc tisztán MDF-es egyéni képviselőjelöltje volt a fővárosban, akit nyilvántartásba is vettek.
Ezzel szemben a Fidesz által delegált választási bizottsági tag javaslatára a jobbikos és szocialista delegált is azt fogalmazta meg az ülésen, hogy csak hét tisztán MDF-es egyéni jelöltje van a pártnak, és ezért nem teljesítette a törvényi feltételeket - folytatta, hozzátéve: azaz szerintük azért nem állíthat budapesti listát az MDF, mert Csapody Miklós kedden kilépett a pártból, valamint Király Zoltán és Slosár Gábor indulását sem nem lehetett volna érvényesnek elfogadni.
Kajdi József, felhívta a figyelmet arra: az FVB hétfői ülésén még úgy döntött, Király Zoltán és Slosár Gábor is indulhat egyéni képviselőjelöltként az országgyűlési választásokon.
Kiemelte: a három párt delegáltjai leszavazták azokat az állandó bizottsági tagokat, akik "kifejezetten szakemberek".
Megerősítette: a Magyar Demokrata Fórum csütörtök délelőtt az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult jogorvoslatért. Hozzátette, a párt benyújtott még egy fellebbezést annak kapcsán is, mert szerdán a bizottsági ülésen az MDF fővárosi listájának elutasítása után kisorsolták a pártok sorrendjét a szavazócédulán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?