Csempészkedő államfő

Róma. Tegnapi olasz lapértesülések szerint a dél-olaszországi Bari igazságügyi szervei nyomozást indítottak Milo Djukanovics montenegrói elnök állítólag cigarettacsempészettel, illetve maffiás szervezkedéssel kapcsolatos tevékenységének kivizsgálására.

Róma. Tegnapi olasz lapértesülések szerint a dél-olaszországi Bari igazságügyi szervei nyomozást indítottak Milo Djukanovics montenegrói elnök állítólag cigarettacsempészettel, illetve maffiás szervezkedéssel kapcsolatos tevékenységének kivizsgálására. Azzal vádolják Djukanovicsot, hogy szoros kapcsolatokat épített ki a szervezett alvilággal, s ennek segítségével nagyszabású cigarettacsempész-ügyleteket fedezett, sőt hasznot is húzott belőlük. A nyomozás kiterjed néhány olyan személyre is, aki ezekben az ügyekben titkosan együttműködött Djukanovicscsal. A kilencvenes évek végére, illetve 2000-re nyúlnak viszsza a bűncselekmények, amelyeket az olaszországi nyomozó szervek most már hivatalosan is ki akarnak vizsgálni. Az igazságszolgáltatással együttműködni hajlandó néhány bűnöző tanúvallomása sokat segített a rendőrhatóságoknak. A téma nem új az olasz közvélemény számára, hiszen két évvel ezelőtt az akkori balközép olasz kormány pénzügyminisztere, Otaviano del Turco egy nyilatkozatában már tudni vélte, hogy szoros összefonódás jött létre Djukanovics, illetve Francesco Prudentino olasz maffiafőnök között. Ez utóbbi a cigaretta-, fegyver- és drogcsempészet királyának számított, az olasz miniszter szerint a montenegrói elnök teljes oltalmat biztosított számára országa területén. Sőt a cigarettacsempészetnek éppen Djukanovic volt az egyik haszonélvezője, hatalmát állítólag az e tevékenységből származó dollármillióknak köszönheti. A La Repubblica című lap akkoriban arról írt, hogy a Jugoszlávia elleni nyugati szankciók miatt a csempészet jelentette az egyetlen túlélési esélyt. A pragmatikus közgazdász Djukanovics rögtön megtalálta a kiutat. Podgorica repülőterén éveken keresztül minden nap hajnali két órakor hatalmas méretű orosz szállítógépek landoltak, amelyek amerikai és európai cigarettát hoztak. Az árut tengeri úton szállították tovább Itáliába. (Az említett Bari kikötője csak 200 kilométerre van a montenegrói partoktól.) A montenegrói kormány „tranzitdíjat“ szedett az ügyletek után, s ez számára évi 30 millió dolláros bevételt hozott – írta két évvel ezelőtt a La Repubblica. Djukanovics természetesen tagadta és tagadja a vádakat. Ezek között szerepel többek között, hogy jelenleg is vagy négyszáz olasz maffiózó él Montenegróban, s a szökésben lévő főnökök az ő védelmét élvezik. A témához tartozik: a cigarettacsempészet Olaszországnak jelentős károkat okoz, a pénzügyminisztérium számításai szerint évente 2-3,5 milliárd eurótól esik el a költségvetés. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?