Csehország támogatja az orosz kőolajimport betiltását, ha halasztást kap

Petr Fiala

Csehország kész támogatni az orosz kőolaj behozatalának a betiltását az Európai Unióba, ha ennek végrehajtásában megfelelő halasztást kap – jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatón Prágában.

Petr Fiala szerint Csehországnak két, esetleg három év halasztásra van szüksége, amíg megnövelnék azon vezetékek kapacitását, amelyeken keresztül máshonnan érkezne a kőolaj az országba.

„Ezen feltételek teljesítése mellett Csehország kész támogatni a hatodik európai uniós szankciócsomagot” – szögezte le a cseh miniszterelnök.

„Annak érdekében, hogy Európa megszabaduljon az orosz energiától való függőségétől, az európai országok szolidaritására van szükség” – mutatott rá Fiala. Elmondta, hogy ez lesz az egyik legfontosabb témája csütörtöki berlini látogatásának, ahol Olaf Scholz német kancellárral fog tárgyalni.

„Támogatjuk az Oroszország elleni legkeményebb szankciókat, ez az álláspontunk nem változik. A kezdetektől fogva azt is állítjuk, hogy a szankciók nem árthatnak többet a cseh állampolgároknak, mint az Oroszországi Föderációnak” – hangsúlyozta miniszterelnök újságírók előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?