Washington. Reza Pahlavi, az 1979-ben megbuktatott iráni sah fia védelmébe vette George Bushnak azt a kijelentését, amellyel az amerikai elnök a gonosz szándékú országok közé sorolta az Iráni Iszlám Köztársaságot.
Bush mellett a volt sah fia
Washington. Reza Pahlavi, az 1979-ben megbuktatott iráni sah fia védelmébe vette George Bushnak azt a kijelentését, amellyel az amerikai elnök a gonosz szándékú országok közé sorolta az Iráni Iszlám Köztársaságot. Pahlavi Washingtonban, az AFP-nek adott nyilatkozatában fontosnak tartotta leszögezni, hogy az amerikai elnök nem az iráni népet, hanem a hatalom jelenlegi birtokosait ítélte el az Unió helyzetéről mondott beszédében. Ugyanakkor óvott az USA Irán elleni esetleges katonai fellépésétől, mert az csak a szélsőségesek malmára hajtaná a vizet. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.