Bush az arabokat bírálta

New York/Jeruzsálem. Izraelnek meg kell teremtenie „egy békében élő” palesztin állam létrehozásának feltételeit. Ezt George Bush amerikai elnök mondta az ENSZ-közgyűlés általános vitájában, ugyanakkor hozzátette, hogy a palesztin vezetők elárulták a palesztin népet.

New York/Jeruzsálem. Izraelnek meg kell teremtenie „egy békében élő” palesztin állam létrehozásának feltételeit. Ezt George Bush amerikai elnök mondta az ENSZ-közgyűlés általános vitájában, ugyanakkor hozzátette, hogy a palesztin vezetők elárulták a palesztin népet. A nyilvánvalóan Arafatéknak címzett kritika mellett az arab országokat is bírálta, felszólítva őket, hogy hagyjanak fel a terrorizmus és a terrorszervezetek finanszírozásával. Azt mondta, az USA hajlandó együttműködni a térség mindazon országaival, amelyek a béke érdekében cselekszenek. A palesztin elnök reagálásában viszont az USA-t vádolta azzal, hogy támogatja a palesztin nép elleni izraeli terrorizmust.

Ariel Saron izraeli kormányfő küldöttei állítólag kompromisszumra jutottak az amerikai féllel a Ciszjordánia határán építendő biztonsági kerítés nyomvonaláról. Erről tegnap számoltak be izraeli napilapok. E jelentések szerint a nyomvonal Ariel zsidó települést körbefogó részén lesz egy olyan szakasz, amely 20 kilométerre benyúlik a Jordán nyugati partvidékére. Úgy tudni, hogy ebben az izraeliek Condoleezza Rice-szal, Bush nemzetbiztonsági főtanácsadójával állapdtak meg.

Csecsenföldet is megjárt orosz mesterlövészek toborzását kezdte meg nemrégiben az izraeli hadsereg a palesztin területeken lévő zsidó települések védelmére. Izraeli biztonsági források a Reutersnek elmondták: a „bevándorlólégió” több tucat negyven év körüli férfiból áll. Ők már idősek a tartalékos szolgálatra, de nem hivatalos, önkéntes osztagokban még szolgálhatnak. Az izraeli hadsereg egyik szóvivője az oroszokkal kapcsolatos döntés jelentőségét kisebbíteni igyekezve kijelentette, hogy a mesterlövészek nem hivatalosan kerültek be egyes tartalékos egységekbe. A Háárec szerint az orosz hadseregben a mesterlövészek egyéves kiképzést kaptak, míg Izraelben ez az idő csak öt hét.

Marvan Barguti, a Fatah mozgalom ciszjordániai vezetője nem került be a Hezbollah síita szervezettel kicserélendő foglyok lehetséges körébe – jelentette be tegnap Cahi Hanegbi közbiztonsági miniszter. „Bargutinak több évtizedet rács mögött kell töltenie, mivel egy olyan megrögzött bűnözőről van szó, aki korábban tett ígéreteit megszegve erőszakot alkalmazott. Személyes felelősség terheli terrorcselekményekért és számos izraeli haláláért” – mondta Hanegbi. Bargutit, a Tanzim milícia volt vezetőjét tavaly fogta el az izraeli hadsereg. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?