Bukhat a bécsi kabinet

Bécs. Hétfőn megbukhat az osztrák kormány a kisebbik koalíciós párt, a szabadságpártban (FPÖ) zajló belviszály miatt. A párt miniszterei Susanne Riess-Passer miniszterelnök-helyettes vezetésével már hétfőn együttesen távozhatnak a kabinetből.

Bécs. Hétfőn megbukhat az osztrák kormány a kisebbik koalíciós párt, a szabadságpártban (FPÖ) zajló belviszály miatt. A párt miniszterei Susanne Riess-Passer miniszterelnök-helyettes vezetésével már hétfőn együttesen távozhatnak a kabinetből. Erre utal Riess-Passer tegnapi tárgyalása Thomas Klestil államfővel, amelyről azonban nem adtak ki jelentéseket. Megfigyelők a konfliktust a hosszú ideig pártvezető Jörg Haider és a mostani elnök, Riess-Passer közötti hatalmi harcként értékelik. Haiderék rendkívüli pártkongresszust akarnak kicsikarni, hogy azon az adóreform azonnali végrehajtására kényszerítsék a kormányt, amelyet az kénytelen volt elhalasztani a súlyos árvizek miatt. Riess-Passer hívei szerint Haider külön megállapodást kötött Wolfgang Schüssel kancellárral, aki ezt határozottan cáfolta, bár korábban Haider is ezt állította. Schüssel kifejtette, nem is jöhetne szóba megállapodás Riess-Passer alkancellár háta mögött. A kancellár szerint tulajdonképpen Haider lassan elfogadja a kormány irányvonalát, amely változatlan: a fő cél az árvíz utáni újjáépítés, az erre fordított összegek a fogyasztásba és a beruházásokba áramlanak és ezzel a konjunktúra élénkítését és a munkahelyek biztosítását is szolgálják.

A News hetilapban Anton Pelinka politológus arra mutatott rá: Haider ténykedésének egyik fő célja, hogy mozgásteret teremtsen pártjának az EU bővítésével való szembeszegüléshez, vagyis eltávolodjon a bővítés mellett elkötelezett koalíciós Osztrák Néppárttól. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?