Brüsszel dicsér minket, de figyelmeztet is

Brüsszel. Az Európai Bizottság (EB) azt ajánlja, hogy Szlovákia másik kilenc országgal együtt 2004-ben az Európai Unió tagjává váljon. A tegnap nyilvánosságra hozott országjelentés többnyire dicséri Szlovákiát, ám bírálja is, s néhány területen további erőfeszítéseket sürget.

Szlovákia teljesíti a koppenhágai feltételeket – ezek a demokratikus intézményrendszer stabilitása, a törvény ereje, az emberi jogok betartása és a kisebbségek elismerése. A gazdasági feltételek közül Pozsony teljesíti az elsőt, vagyis működő piacgazdaságnak számít. A második feltételt, vagyis hogy képes legyen az unió belső piacán konkurálni, a belépés után teljesíti majd. A csaknem 140 oldalas jelentés megállapítja, hogy Pozsony óriási lépést tett jogrendjének az európaiéhoz való idomításában, valamint az adminisztrációs kapacitás kiépítésében, bár ez utóbbi területen rengeteg még a tennivaló. Az EB a legelismerőbben az áruk szabad mozgásában, a szolgáltatások terén, a mezőgazdaságban, a közlekedésben, az energetikában, a környezetvédelemben, az igazságügyben és a belügyben elért eredményekről nyilatkozik. Szlovákia csak részben lépett előre a telekommunikáció, az információtechnika és a regionális fejlesztés területén.

A bizottság a reformok folytatására szólítja fel Szlovákiát. Külön figyelmet kell fordítani azon hivatalok kiépítésének, amelyek az unió strukturális alapjaiból érkező pénzek felhasználását koordinálják.

Tartalmaz azonban bírálatokat is a jelentés, amely a legkevésbé megnyugtatónak a korrupciót tartja, amely főleg az egészségügyet, az oktatást, a rendőrséget és az igazságszolgáltatást sújtja. Brüsszel megállapítja, hogy ennek az alacsony bérezés és a nem elég hatékony belső ellenőrzés az oka. Sajnálkozását fejezte ki az unió amiatt, hogy a szlovák parlament idén elutasította az összeférhetetlenségi törvényt. Továbbra is az egyik legkomolyabb problémának a romakérdést tartja, s bár a roma kormánybiztos intézményét üdvözli, bírálja, hogy a hivatal nagyon kevés pénzt kap, így a jó elképzeléseket nem lehet megvalósítani. Ismét rámutat, hogy a rendőrség sokszor lealacsonyítóan viselkedik az emberekkel, emellett Szlovákiát nemcsak tranzitországként jelöli meg a gyerek- és nőkereskedelem kapcsán. Hangsúlyozza, hogy megkérdőjelezhető a bíróságok egy részének függetlensége és pártok fölöttisége. Aggasztónak nevezi a perek elhúzódását is. A bizottság sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy késett a köztisztviselői törvény alkalmazása, emellett komolyan figyelmeztet, hogy veszélyeztetheti az önkormányzatok működését, ha az állami hatáskörök átruházása az önkormányzatokra költségvetési decentralizáció nélkül megy végbe. Kiemeli a bizottság a nagyon magas munkanélküliségi rátát, a kérdés megoldása Brüsszel szerint egy egész sor strukturális reformot igényel, elsősorban a szociális rendszer demotiváló hatásait kell eltüntetni, s rugalmasabbá kell tenni a munkatörvénykönyvet. A bizottság rámutat, hogy csökkenteni kell a költségvetési hiányt és a folyó fizetési mérleg hiányát, ami megerősítené a makrogazdaság stabilitását. Elkerülhetetlennek tartja az EB a nyugdíjrendszer és az egészségügy reformját.

Visszatér a dokumentum a PHARE-pénzek felhasználása körüli botrányra is. Megjegyzi, bár a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló jeleket, a történések növelték az illetékes szlovák hivatalokban a felelősségérzetet, hogy az uniós pénzek elosztása a törvényeknek megfelelően folyjon.

A jelentés rámutat, hogy 1997-ben az ország még nem teljesítette a legfontosabb feltételeket, vagyis a politikai kritériumokat, amelyek ma viszont már nem jelentenek gondot. A választásokkal kapcsolatban csak annyit jegyez meg a bizottság, hogy azok szabadok és igazságosak voltak. Valószínűleg több ilyen jelentés már nem készül, az unió viszont csatlakozásunk után is monitorozni fogja a feltételek teljesítését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?