Blinken amerikai támogatásról biztosította az ukrán külügyminisztert

Antony Blinken

Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton a lengyel-ukrán határon találkozott, hogy Ukrajna nyugati támogatásáról és Oroszország nemzetközi elszigeteléséről tárgyaljanak az orosz-ukrán háború tizedik napján.

A szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezett találkozóra egy határmenti sátorban került sor, amely mellett folyamatosan érkeztek Lengyelországba az ukrajnai menekültek, főleg nők és gyerekek, gurulós bőröndökkel és hátizsákokkal.

Az amerikai és ukrán diplomácia vezetője a felfestett lengyel-ukrán határvonal mindkét oldalát meglátogatta.

„Az egész világ Ukrajnával szolidáris, ahogy magam is itt állok Ukrajnában barátommal és kollégámmal” – jelentette ki Blinken.

„Remélem, Ukrajna népe világosan látni fogja: vannak barátaink, akik a szó szoros értelmében mellettünk állnak” – tette hozzá Kuleba.

 A két külügyminiszter tárgyalt Ukrajna fegyverekkel való ellátásáról, Oroszország nemzetközi elszigeteléséről, és az orosz gazdaság büntetőintézkedésekkel történő meggyengítéséről – hangsúlyozta az ukrán diplomácia vezetője.

Ukrajna végül meg fogja nyerni Oroszországgal vívott háborúját, de az ország nemzetközi támogatóinak több segítséget kell nyújtani, hogy hamarabb véget érjen a konfliktus – hangoztatta Kuleba.

Kijevnek különösen vadászrepülőgépekre és légvédelmi rendszerekre lenne szüksége, hozzátéve, hogy a nyugati országok által küldött Stinger légvédelmi rakéták sokat segítettek. Az ukrán katonai erők három orosz vadászrepülőgépet is lelőttek szombaton – tette hozzá az ukrán külügyminiszter.

„Ha továbbra is megkapjuk a szükséges fegyvereket, a fizetendő ár alacsonyabb lesz. Ez sok életet megmenthet” – mondta.

Kuleba hangsúlyozta, hogy nem lát előrelépést a fehérorosz-ukrán határon zajló orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokban, de „folytatni kell a párbeszédet”.

A tárgyalások harmadik fordulója várhatóan hétfőn folytatódik, amelyet David Arahamija ukrán főtárgyaló is megerősített Facebook oldalán szombaton, további részletek nélkül.

Csütörtökön a két fél humanitárius folyosók megnyitásáról állapodott meg, hogy a polgári lakosság elhagyhassa az ostromlott ukrán városokat, bár Mariupol városánál szombat délután újra támadásba lendültek az orosz csapatok.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel és Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel is, valamint meglátogatott egy lengyelországi menekültközpontot is.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) arról számolt be szombaton, hogy az Ukrajnát elhagyó menekültek száma a hét végére akár 1,5 millióra is nőhet a jelenlegi mintegy 1,3 millióról.

Blinken Brüsszelből érkezett Lengyelországba, ahol NATO-tagországok, a G7 csoporthoz tartozó országok, és az Európai Unió tagországainak külügyminisztereivel találkozott pénteken, hogy az Oroszország elrettentését célzó nyugati büntetőintézkedésekről tárgyaljon.

Az amerikai külügyminiszter szerint a nemzetközi szankciók már eddig is „konkrét eredményeket” értek el az elmúlt napokban az orosz gazdaság meggyengítése területén.

„Ez a (nemzetközi) nyomás nem csak folytatódni fog, hanem erősödni is, mindaddig, amíg ez az önkényes háború véget nem ér” – tette hozzá Antony Blinken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?