Bizonytalan információk

Washington. Az amerikai külügyminiszter elismerte, hogy bizonytalan információk alapján beszélt az ENSZ-ben az iraki fegyverkezési program egyik eleméről.

Washington. Az amerikai külügyminiszter elismerte, hogy bizonytalan információk alapján beszélt az ENSZ-ben az iraki fegyverkezési program egyik eleméről. Colin Powell európai körútjáról hazatérőben mondta el a repülőn őt kísérő újságíróknak, hogy nem voltak szilárdak azok az információk, amelyek szerint az iraki rezsim a nemzetközi ellenőrzés elől elrejthető mozgó laboratóriumokat állított fel. Ezek állítólag az iraki biológiai és vegyi fegyverkezési program részét képezték. A mozgó laboratóriumok jelentették a leglátványosabb elemét annak a beszédnek, amelyet Colin Powell 2003. február 5-én – jó hónappal Irak lerohanása előtt – mondott el az ENSZ-ben az iraki tömegpusztító fegyverek veszélyéről. A sokat emlegetett fegyvereknek azóta sem bukkantak nyomára.

Legkevesebb tizenkilenc személy vesztette életét, és közel százan megsérültek tegnap az iraki Nedzsefben, amikor a spanyolok által vezetett szövetséges csapatok tüzet nyitottak egy több ezer fős tüntető tömegre. A tiltakozók azután vonultak az utcára, hogy a spanyol katonák szombaton őrizetbe vették Moktada Szadr iraki radikális síita elöljáró kabinetfőnökét. Egyes hírek szerint a lövöldözést a spanyol katonák kezdték, míg mások szerint először a tüntetők lőttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?