Biden átfogó tervet állít össze az orosz-ukrán válság kezelésére

Joe Biden

Átfogó tervet állít össze Joe Biden amerikai elnök az orosz-ukrán válság kezelésére azzal a céllal, hogy megnehezítse Oroszországnak és elnökének, Vlagyimir Putyinnak a fellépést Ukrajnával szemben – ezt maga Biden jelentette be pénteken.

Az elnök a Fehér Házban elmondott beszédét követően újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta: „A meggyőződésem szerinti legátfogóbb és legjelentősebb kezdeményezéscsomagot állítom össze, nagyon, nagyon megnehezítve Putyin számára, hogy megtehesse azt, amitől az emberek tartanak, hogy tenni készül”. Az amerikai kormányzat folyamatos kapcsolatban áll Ukrajnával és európai szövetségesekkel a helyzet miatt – tette hozzá.

Biden nem részletezte, milyen lépésekre gondol. Jen Psaki fehér házi szóvivő azonban később jelezte, hogy Moszkva elleni szankciókról is szó lehet.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken megerősítette, hogy Putyin és Biden videokonferencia keretében tárgyalni készül egymással. Egybehangzó értesülések szerint ez már a jövő héten megtörténhet.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pénteken a kijevi parlamentben felszólalva figyelmeztetett: Oroszország több mint 94 ezer katonát vont össze az Ukrajnával közös határ közelében, és átfogó offenzívát indíthat január végén.

Moszkva ezzel szemben „destabilizáló magatartással” vádolja Ukrajnát és az Egyesült Államokat, és azt sugallja, hogy Kijev előkészületeket tehet egy offenzíva indítása érdekében Ukrajna keleti részén. Az ukrán hatóságok ezt határozottan visszautasítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?