Bejelentették Sólyom komáromi látogatását a szlovák hatóságoknál

Budapest |

<p>Sólyom László pénteki komáromi látogatását a magyar fél a diplomáciai szokásoknak megfelelően bejelentette a szlovák hatóságoknál - tájékoztatta a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán az MTI-t.</p>

Mint a közleményben írják, Sólyom László köztársasági elnök a (rév)komáromi Szent István Szoborbizottság meghívására augusztus 21-én, pénteken részt vesz és beszédet mond a városban a közadakozásból állított Szent István-szobor avatásán. 
    A látogatást a magyar fél a diplomáciai szokásoknak megfelelően bejelentette a szlovák illetékeseknél - teszik hozzá.
    A szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke szerdán nyilatkozatában "diplomáciai provokációnak" nevezte, hogy a magyar államfő azon a napon látogat Révkomáromba, amikor Szlovákia arra emlékezik, hogy területét a Varsói Szerződés csapatai 41 évvel ezelőtt szállták meg.
    "Diplomácia provokációnak tartom, hogy Sólyom László magyar elnök éppen augusztus 21-én látogat Dél-Szlovákiába, azon a napon, amikor Szlovákia területének megszállására emlékezünk. Messzemenően elfogadhatatlan, hogy a Magyar Köztársaság feje a volt Varsói Szerződés megszálló csapatai és a magyar tankok nyomdokain indult el, amelyek lőtték lakosságunkat, és néhány évtizedre elnyomták a demokráciát területünkön" - olvasható Juraj Horváth nyilatkozatában, melyet szerdán hozott nyilvánosságra Pozsonyban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?