Bécs készül az elnökségre

Bécs. Ausztria megkezdte a jövő év január 1-jétől kezdődő soros EU-elnökségének biztonsági előkészítését.

Bécs. Ausztria megkezdte a jövő év január 1-jétől kezdődő soros EU-elnökségének biztonsági előkészítését. Rudolf Gollia belügyi szóvivő arról tájékoztatta a sajtót, hogy az elkövetkezendő hetekben ellenőrzik a soros elnökség idején tartandó tanácskozások helyszíneit, és ennek keretében a tartományok biztonsági és közlekedési kérdésekkel foglalkozó megbízottaival egyeztetik a teendőket.

A jövő év első felében 130 nemzetközi tanácskozást, szakértői konferenciát és egyéb találkozót tartanak Ausztriában az EU-elnökséggel összefüggésben. Mintegy tucatnyi lesz azoknak a találkozóknak a száma, amelyeken a 25 tagország miniszterei vesznek részt, a tanácskozások egy részét vidéki nagyvárosokban tartják. Májusban Bécsben ezenkívül latin-amerikai csúcstalálkozót is tartanak, és minden valószínűség szerint az osztrák fővárosban tartják majd a Koszovó jövőjével foglalkozó tárgyalások sorozatát is. Az osztrák külügy szerint 40-50 millió euróba kerül majd az osztrák adófizetőknek az EU-elnökség. A gazdasági szaksajtó szerint azonban ennél jóval nagyobbak lesznek a költségek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?