Basirt könnyen halálra ítélhetik

Sydney/Jakarta. Ausztrál nyomozók szerint öngyilkos merénylő működhetett közre az október 12-én elkövetett bali robbantásokban. Csaknem kétszázan vesztették életüket, legnagyobb számban ausztrál fiatalok.

Sydney/Jakarta. Ausztrál nyomozók szerint öngyilkos merénylő működhetett közre az október 12-én elkövetett bali robbantásokban. Csaknem kétszázan vesztették életüket, legnagyobb számban ausztrál fiatalok.

A két diszkó előtt elkövetett robbantások közül az elsőben dinamitot hoztak működésbe, amelyet alkalmasint valaki magánál hordhatott – mondta tegnap Mick Keelty ausztrál főnyomozó. A második, jóval nagyobb erejű pokolgép röviddel ezután, egy kisbuszban robbant fel. A merénylők a pokolgép készítéséhez műtrágya (ammóniumnitrát) és üzemanyag elegyét használták. Keelty szerint a merényleteket aprólékosan megszervezték, „a tervezés kétségtelenül arra összpontosított, hogy annyi embert gyilkoljanak meg, amennyit csak lehetséges”. Brett Swann ausztrál nyomozó úgy véli, nem volt harmadik bomba, mint azt az indonéz rendőrség vasárnap állította. Az első, gyenge erejű pokolgépet azért hozták működésbe a Padi klubnál, hogy pánikot keltsenek és maximális áldozatszám céljából az utcára csalják az embereket a közeli Sari klub elé. Az indonéz rendőrség szerint e hónapban még biztosan nem nyitják meg a helyszínt, ahol a környékbeli lakosok gyászszertartást szeretnének tartani az áldozatok emlékére. A hátralévő időt a nyomok még tüzetesebb átvizsgálására használják fel. Az APF tudósítása szerint kilenc nappal a terrortámadás után még mindig emberi testrészeket találnak a helyszínen.

Halálbüntetés fenyegeti a hétvégén Indonéziában letartóztatott Abu Bakar Basir muzulmán vallási vezetőt, akit a Megawati Sukarnoputri államfő meggyilkolására szőtt öszszeesküvéssel is gyanúsítanak egyéb bűncselekmények mellett. A megrendült egészségi állapota miatt egy közép-jávai kórházban fogva tartott Basirt külföldi titkosszolgálatok az al-Kaida terrorhálózathoz kapcsolódó Dzsemáa Iszlámija muzulmán csoport egyik vezetőjének tartják, és e szervezetet összefüggésbe hozzák a bali merénylettel. Basir ügyvédje, Ahmad Mihdan elmondta: a rendőrségi értesítőben megfogalmazott vádpontok az arab Omar al-Faruk kijelentésein alapulnak, akit júniusban Indonéziában fogtak el és átadtak az USA-nak, miután az al-Kaida tagjának vallotta magát. Basirt bármelyik rábizonyított vádpont miatt halálra ítélhetik – közölte az ügyvéd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?