Baranyában és Zalában létesül ideiglenes befogadó állomás

Budapest |

<p>A Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek új ideiglenes befogadó állomások. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.</p>

A rendelet rögzíti, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Martonfa, valamint a Sormás közigazgatási területén fekvő ingatlanokon megvalósuló, új ideiglenes befogadó állomások építésére irányuló beruházásokkal összefüggő - a rendelet mellékletében meghatározott - közigazgatási hatósági ügyeket. Ennek nyomán az érintett beruházásokkal összefüggésben nem kell beszerezni építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, lefolytatni a településképi véleményezési eljárást, továbbá településképi bejelentési eljárásra sincs szükség. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán a kormányülés után jelentette be, hogy a kormány 22,2 milliárd forinttal egészíti ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet. A pluszforrásból, amelyet a költségvetési tartalékból csoportosítanak át, sátortáborok létrehozására, lakott területen lévő befogadó állomások áthelyezésére is költenek - részletezte.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?