Az ukrán parlament képviselője lett Gajdos István

Ungvár |

<p>Az ukrán központi választási bizottság hétfői döntése értelmében parlamenti képviselői mandátumot kapott Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere, aki a kormányzó Régiók Pártja (PR) jelöltlistájának 74. helyén indult a tavaly őszi parlamenti választásokon.</p>

Az október végi voksoláson a PR 72 parlamenti helyet szerzett pártlistán, ám a jegyzék elején szereplő két képviselő, akik várhatóan az újonnan alakuló kormányban kapnak vezető tisztségeket, hétfőn lemondott képviselői mandátumáról. Ennek köszönhetően Gajdos István és az egy hellyel előtte lévő, bukovinai román kisebbségi politikus, Ion Popescu bejutott az új összetételű ukrán parlamentbe – adta hírül a kárpátaljai zakarpattya.net.ua internetes hírportál.

    Az ukrán parlamentnek utoljára hat évvel ezelőtt volt magyar képviselője ugyancsak Gajdos személyében, aki 2002-ben az akkori magyar többségű, Beregszász központú egyéni választókerületben szerzett mandátumot. Az általa vezetett UMDSZ 2009-ben együttműködési megállapodást kötött Viktor Janukovics akkori elnökjelölttel, jelenlegi államfővel. Ennek eredményeként jött létre az UMDSZ-nek pártlistás parlamenti képviseletet eredményező választási szövetség a magyar szervezet és a PR között.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?